Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

játék/ egynemű közege, a tartalom érzékletességének eszköze - izléskategária, és a "beidegződött elvárások", ma? gyaruli az ókonzervatív szellemi, lustaság kiszolgálója. Se

m

miképpen sem szeretnénk az olcsó szellemeskedés vagy az Idézet-kontra-idózet amugyis hatástalan fegyverével élni, de e helyen tanulságosnak látszik megemlíteni Roger Planchon idevágó nézetét, annál is inkább, mert pályája gyakran érintkezik az avantgárdé célkitűzéseivel. Ezt irja: "Aiszkhülosz, Szophoklész, Shakespeare és az Erzsébet-koriak, vagyis az egész drámairodalom elvetése azon.a cimen , hogy ez nem szinház, ...manapság divatos dolog. A mai drámairók azzal, hogy leszállítják szereplőik tudatszintjét, hogy bohócokká vagy marionett-figurákká redukálják őket, /látszólag/ megvalósítják a történelmi kötöttség tagadását." /A szinház ma

. 478. o. és a köv./ Többről van itt tehát szó, mint jámbor és gyanútlan "nyitott lelkű" magatartásról, amely a dialógus meglétét vagy hiányát Körülbelül olyan naivitással mérlegeli, mint az egyszeri festő az előtte sorjázó tubusokat: pirossal vagy zölddel alapozza-e a vásznat? * A két és félezeréves autonóm dráma és szinház visszafejlesztése preartisztikus képződménnyé — mindegy, hogy a modernség, a misztikus mélység, a transzcendens varázslat zászlaja alatt -, egyik markáns jelensége a'felbomlással küzdő modern polgári kultúrának. Az avantgardizmus felfogásába illeszkedő "modern" dráma korlátlanul átgyúrható nyersanyag a szinpad számára. A szavak, a mondatok átalakíthatók, felcserélhetők, jelentés nélküli hangsorokká változtathatók, mivel a gondolatot eleve kihagyták belőle. Igy a szinpad valóban a gesztus, a diszlet, a mozgás, zörej, "csivitelés" művészetévé válik. Ez a szinjátéktipus megteremti az értelmezés non finit

o formáját, a végtelen