Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)
den más kiszorul belőle, ami nem közvetlenül a személyiséggel függ össze, akkor e tényt szintén a dialogua reprezentálja. Tovább menve: a lírával és az epikával szemben a drámai, tart alom nyelvi formája sem lehet más, mint a dialógus• Ezzel természetesen nagyon keveset mondtunk erről a sajátos nyelvi közlési módról, csupán elvont formai jellegét emeltük ki, hiszen a dráma dialógusa is tart alm aznak lirai és epikai elemeket. Ez utóbbiról van szó, ha a beszéd általában folyik, és kapcsolatok, tények, célok stb. leirását adja. Erről van szó akkor is, ha történetet mond el, feladatokat jelöl meg,,földrajzi területekről, múltbeli eseményekről tájékoztat, A szenvedély, az önérzet, a szubjektum rejtett bensŐsége viszont számos esetben a liraiságot idéző személyes hangvételben nyer megfogalmazást. Az érzelmek ilyen szubjektivisztikus,f elforrósodása Csehov drámáinak egyik meghatározó vonása. Az un, epikus betét a drámatörténet tanúsága szerint állandóan használt és alkalmazott nyelvi forma. Nem egy esetben csak a drámai szöveg szinpadi megszólaltatása dönti el a hangvétel minőségét. A vágy villamosá ban Blanche utolsó mondata az őt formáló szinész hangmegütésétől, szerepfelfogásától függ: "Akárki ön,., én mindig biztam az idegen emberek jóságában." Ez a szimbolikus, Blanche életének és tragédiájának mottoszerü megfogalmazása ugyanúgy lehet az egész életvitel lezárását összegező egyszerű kijelentés, mint utolsó halk sóhaj, amely. egy valaha ép emberi bensőség romjai alól száll felénk. Ami most már a drámai dialógust ennek minden más /epikai, lirai/ formájától megkülönbözteti, az a benne rögzitett cselekmény. E tény Arisztotelésztől napjainkig annyira közismert, hogy bizonyítása helyett inkább a nyelvi közeg egy különös formájában, a monológban való jelentkezését
