Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

érintsük röviden. A monológ kifejezetten kedvez a liraiság vagy az epikus elbeszélés nyelvi megformálásának, ugyanis nyelvi magánközlő jellege kizárni látszik a szellemi-fizikai partnert feltételező másik személyt. Ez a monológtipus az antikvitástól a 19. századig gyakran használt nyelvi forma volt, annak a dramaturgiai feladatnak megfelelve, hogy a külső, a szinpadon kivüli cselekményről tájékoztassa a közönséget, ill. a hős lelkivilágába nyújtson bepillantást. A kínálkozó számtalan példa közül Euripidész Iphigenia a Tauruszoknál c. drámájából idézünk. A hősnő a nyitó monológban informative számol be külső körülményekről: Pelops, a Tantalosfi, gyors kancáival Pisába ment, s elnyerte Hippodamiát: Ez lett az Atreus anyja; annak két fia Menelaos s Agamemnon; ettől származám Én, Tyndareos-lány lánya, Iphigenia, Kit ott, hol Euripos kéklő hullámait Gyakran kavarja a viharzó fergeteg, Aulis hires berkében - mint hiszi - atyám Helénáért egykor Artemisnek áldozott. Ben Jonson, a Volpone hires arany-monológjában, főhőse lelkivilágából ad egy rendkivül jellemző metszetet: Oh, reggeli nap a Canale Grandé-n, jöjj, mosd meg arannyal arcomat I Öntsd a karomra, csurgasd a kezemre. Hadd foghatnám bár az ereimbe. Arany! Arany! Te minden! Te elixir, ki a világ pulzusát vereted! Áradj húsomba, szent érc, aki folysz a magas égből a szomorú .földre.