Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)
csökkenésével kell fizetni. Uem véletlen, hogy Hamlet nagyon nyomatékosan figyelmezteti a bohőcot, hogy "ne.mondjon többet, mint irva van neki" /III. felv. 2. szin/. Shakespeare pontosan látta, hogy a szövegrögtönzés az esztétikai értéket esetlegessé változtatja. Összegezzük az eddigieket: mindhárom szinjátéktipus magából az életből, az emberek mindennapi tevékenységének mimetikus formáiból származik, A művészi szinjáték azonban visszavonhatatlanul és egyszerre kell, hogy megszüntesse a mimézisben feltalálható mágikus és transzcendens vonásokat, valamint a valóságnak a színjátékba való improvizativ "beleszólását". Sok egyéb feltétel mellett éppen ezek révén válik az ember általában vett mimetikus cselekvése specifikus, művészi tükrözéssé. Az autonóm színházművészet világa tehát merőben más, mint a primitiv törzsi közösségek játékának világa. És amikor félig a legeiida, félig a valóságos tények alapján ugy tudjuk, hogy i. e. 5oo körül Athénba érkezik Theszpisz szekere, rajta néhány színésszel, és pusztán örömszerzés céljából színjátékot mutatnak be egy téren, akkor tulajdonképpen az önálló szinjáték és a szinház születéséről beszélünk. Hogy volt-e irott szövegűk vagy sem /nem valószínű, hogy lett volna/, nem tudjuk. De tudunk arról, hogy a közönség előtt ismert, Dionüszosszal kapcsolatos játékot mutattak be, megszemélyesítve magát az istenséget is. Miről árulkodik ez a tény? Arról, hogy az önálló szinj íték még nem azonosítható minden további nélkül a Szophoklész korabelivel. Theszpisz szinészei ugyanis ugy tettek, mintha az egész játék Tébában folyna, mintha ott valóban kecskék énekelnének. A színművészeti alkotásokból viszont hiányzik ez a mintha , mert a szinpadon valóban Oidipuszt, Hamletet, Warrenét látjuk. Azonban megtörtént a döntő fordulat: a Theszpiszék á lt al m o ndo tt szö veg alap ja lett a drámának, a játé k pedig a művészi színjátéknak ,
