Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)

ban, /Ellenkező esetben a zenei mü paródiája, az eredetivel szemben álló, attól idegen hangzásvilág szólal meg,/ Felfogásunkat Pernye András igy erósiti megt "Az előadóművészét - rekonstruálhatatlan - története nem más, mint, az objektive létező zenemüvekhezj való viszony története

. Ugyanígy nem rendelkezik - mert nem rendelkez

het - autonóm esztétikai törvényekkel

," /Előadóművészét és zenei köz nyelv

. Bp E 1974« 412, o./ Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy szimfónia nagyhatású művészi megszólaltatása az alkotásnak több vonását tartalmazhatja, mint egy ötödrangu szinjátéki produkció, amelyben különböző okok közrejátszása folytán éppen az alkotó-jelleg semmisült meg. A látsza

t azonban - a tájékozatlan befogadó felszínes értékelése alapján - többnyire mégis a közepes vagy gyenge szinjáték javára billenti az értékelés mérlegét, mert ennek szemben a zenével - egynemű közegében szerepet kap a vizualitás is, tárgyszerűsége pedig soha nem annyira elvont, mint a zenéé. Ezek után az első, de még bővebb kifejtést igénylő általánositásunk igy hangzik: a színjátékművészet a drámában visszatükrözött valóság második szinten létrejövő interpretáló tükrözése

. Talán ugy tűnik, hogy a sokfelé ágazó bizonyitási apparátussal viszonylag sovány konklúzióhoz jutottunk. E látszatnak azonban először is ellentmond a meghatározás interpret

áló tükrözés kifejezése. Ugy hisszük, kifejtésünk eredményeként a Dráma vagy szinjáték c. fejezetünk alapkérdéséhez is ujabb bizonyítékokat szolgáltattunk, ti. ha ott a hangsúlyt a két művészeti ág immanenciájára fordítottuk, most összefüggésüket és egymással való kapcsolatukat sikerült bizonyítanunk. Másodszor a kettős tükrözés a reprodukáló tevékenység között kijelölt interpretá

c

ió fogalmának segítségével - ha