Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Szabó Tibor - színész, a Figura igazgatója

Bár én nem akartam különösebben ezt a dolgot, Bors Ernő újságíró barátom egy verést helyezett kilátásba, ha nem utazom el Csíkszeredába és nem veszek részt ezen a versenyvizsgán. így kerültem a Figurához. Milyenek voltak a Csák Zsolt által vezetett tréningek? Nagyon nehéz helyzetben volt, lehetett nagyon fiatal volt és kissé tapasztalatlan másrészt meg érezte, hogy mindenképpen tennie kell valamit... Igen, ez igaz viszont nagyon következesen csinálta. Szerintem jót tett neki ottlét. Az, hogy felelősséggel tartozott irántunk az, hogy a tapasztalatát átadja nekünk, rendszert jelentett az ő életében, mert Zsolt meglehetősen labilis volt. Mi nagyon szerettük őt az esendőségeivel együtt és maximálisan igyekeztük megcsinálni azt, amit elvárt tőlünk, egyrészt az erőgyakorlatokat, másrészt a mozgástechnikai dolgokat, ezek nagyon kemény dolgok voltak. A bukfencet utáltam a legjobban: ha egy öt méter, hosszú termet végigbukfencezek, akkor én egy egész napra való émelygést szerzek. Szóval ez egy tortúra volt számomra. Nem beszélve a több kilométeres futásról! Zsoltnak volt némi színházi tapasztalata Kolozsvárról, amit átadott nekünk. A társulatban volt a csoportfelelős, mert Bocsárdi a Főiskolán rendező szakra járt. Mindazt, amit a héten tanult, a hétvégeken átadta nekünk, kipróbálta rajtunk. Vizsgáztatott bennünket esztétikából, rögtönzést írtunk, szóval párhuzamosan kaptuk a gyakorlati és az elméleti képzést. Mind a ketten szigorúak voltak. Csák közelebb volt hozzánk, mert minden nap velünk volt, és együtt is lakott néhányunkkal. Együtt mentünk ebédelni, együtt kocsmáztunk. Az újak közül volt nem egy, aki szabályosan félt a Lacival való találkozástól. Tehát szabályos tanár-diák kapcsolat volt. Jött Lantos Erzsi is aki beszédtechnikát tanított, meg Nánay is. Lantos Erzsi 1991-ben jött először, majd később is. Ezek a képzések egymásra épültek? Az első rész elsősorban a felmérésből állt, hogy kinek milyen típusú gondjai vannak a beszéddel. Erzsinek nyomtatott űrlapjai voltak, ahová a hibákat bejegyezte, kinek milyen a hanghordozása, hol képezi a hangot, mit kell korrigálni, mi a jó, mi nem. Egyrészt személyre szóló gyakorlatokat adott másrészt kinevezte Szakács Lacit és engem, hogy az ő távollétében folytassuk a közös gyakorlatokat. Lantos Laci volt az első vendégrendező, a vele való kapcsolat hogyan alakult? 1992 március elején érkezett, és azt mondta, hogy ő több hónapig egy kívülről lelakatolt házban élt, Szabadkán. Akkor volt a háború, és a katonai behívó miatt bujkálnia kellett, miután sikerült megszöknie meg sem állt Gyergyóig. Volt elég ideje, Amíg a sötét, lakásban ült, elég ideje volt, arra hogy kigondolja lépésről, lépésre, percről percre, pontról pontra az előadást. Lerajzolta nekünk a vastraverzet, amiből összeállította a díszleteket, a figurákat. Beckettnek A játszma végéről van szó, az előadás időtartama 60-70 perc maximum. Elkezdtük a próbákat. Laci karatézik is, és a sokhetes bujkálás során veszített erőlétéből, s ezt velünk való munka során igyekezett pótolni. 94

Next

/
Thumbnails
Contents