Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Lantos László - rendező

Sajnos erről szó sem lehetett, hiszen a második ott tartózkodásomra nagyon sok idő múlva került, sor és akkor egy egészen más hangulattal és egy egészen más emberanyaggal kerültem szembe. Akkor már érződtek a különféle érdekcsoportok, akkor kezdett már valamiféle munkahelyi hangulat kialakulni míg akkor amikor először voltam erről szó sem volt, valami különleges összeforrottság volt bennük, ami az embert megragadta. Kezdetben a színház nagyon fontos volt számukra sőt kimondható, hogy mindennél fontosabb. A képzetségükkel együtt valamiféle beszükültség is tapasztalható volt.[...]Harmadszor pedig ismét egészen más hangulat fogadott, és természetesen egészen új embercsoport akikkel az alapoktól, mindent újra kellett kezdeni az, és már nem biztos, hogy az embernek erre olyan nagy kedve van... A szakadás körüli konfliktus, pedig egyre inkább érezhető volt hiszen, még azok közül akik elmentek sem volt mindenki meggyőződve arról, hogy számára az lesz a legjobb, ha elmegy. A beszédtechnika szempontjából ez egy felkészületlen társulat volt, de én érdemesnek tartottam, hogy kiküszöböljük a hibáikat. Szerettem volna a Hangár anyag rövidített változatával tanítani őket. Pályáztunk is a minisztériumban erre, de nem kaptunk semmilyen támogatást.[...] Bocsárdiéknak rendkívül sok energiájuk volt főleg a kezdetekben, amikor a próbák után ugyanúgy folytatták a gitározást, az éneklést, mint ahogy a próbákon csak már ekkor, mint pihenést. Miért szűnt meg ez a kapcsolat? Odamész és azt mondod, hogy rendben van, ez egy rendkívüli helyzet egy felkészült beszédtanár vagy egy tehetséges de felkészületlen társulathoz. Ezt én teljes mértékben ingyen csináltam, hiszen nem lett volna lehetőségük semmiképpen ezt az oktatást kifizetni, de én ezt senkinek nem rovom fel. Nem is akarom, hogy a végtelenségig hálásak legyenek, csak azt szerettem volna, hogy a kialakult kapcsolatunk valamilyen formában fennmaradjon. Nekem nagy szívfájdalmam, hogy amilyen nagy szeretettel foglalkoztam velük, olyan nagy szeretettel fordultak, ők is az elején, de változtak a dolgok és ahogy az intézményi háttér egyre jobban konszolidálódott, az emberi kapcsolatok egyre lazábbak lettek. A társulat problémája a későbbiekben az volt, hogy folyton produkcióközpontúan dolgozott. Ami a város részéről egy érthető elvárás volt, de az, hogy abban a rendkívüli elszigeteltségben, olyan előadásokat hoztak létre, ami nem mindennapi alkotókézséget jelentett, és azt hiszem kísérletezéssel ezt jobban ki lehetett volna aknázni. [...] Önmagában az, hogy valaki nem Gyergyóban van ez nem kellene jelentse az eltávolodást szüljön, megmaradhatott volna a bensőséges viszony. De amin egyszer a repedés megjelenik, azt már nem lehet visszacsinálni, még akkor sem, ha ez csak egy minimális hajszálrepedés, [az interjú technikai okok miatt nem teljes] 91