Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Bocsárdi Gabriella - színész

Akkori elképzeléseitekhez képest az, amit mára meghiúsítottatok, több vagy kevesebb, mint amire számítottatok? Akkor nem voltak távoli megfogalmazott vágyaink, hogy mi most színházzá akarunk válni. Azt akartuk, hogy kifejezzük magunkat, mert a beállás a sorba, azt csinálni, amit kíván a közízlés, az nem ment. Szinte olyan érzésünk volt - amikor Szentgyörgyre átmentünk sokan a régiek közül, akikkel együtt kezdtünk azt mondták, hogy ez már nem talál a dologba, mert ez egy kőszínház, beállás a sorba, mert ott már nem azt csinálod, amit kívánsz és amit akarsz. Ilyen szempontból mindig veszekszem velük, mert én úgy érzem, hogy nem kötöttünk kompromisszumot, ami Gyergyóban volt az egy idő után befulladt. Mi más norma szerint létezünk, másképp tudunk egymás szemébe nézni, és másképp mondjuk meg ma is a véleményünket, egész másképpen tudunk egymáshoz viszonyulni. Nagyon fontos számunkra az egymásra figyelés, az odafigyelés. Az elején is nagyon fontos volt. Ettől a munkáink is telitettebbek, és mondják, hogy valamit sugárzunk. Nagyon sokszor szerintem ez az egymásra figyelés eredménye, a színházhoz az a kulcsdolog, hogy a partnerednek a színpadon a szemébe nézel és az életben is a szemébe tudsz nézni, ez az őszinteség. Csak amit érzel, gondolsz, csak azt csináld, azt mutasd, azt képviseld. Úgy érzem, hogy ez ma is megvan. Arra gondolok, hogy ma is azért csinálunk színházat, amiért akkor csináltunk. Látod, hogy megy egyfelé a világ, te meg úgy érzed, hogy másfele kell menni, befele. A kezdetekhez visszatérve a g}'erekelőadások nagyon fontosak voltak... A Gyergyói fiatalságnak nagyon meghatározó volt az az előadás. Azok a gyerekek, akik tízszer látták, hiszen közvetlen kapcsolatban voltunk velük, már ismertük őket, azok a gyerekek meg is fertőződtek. Soha nem ment annyi gyerek színire, mint ezekben ez években. Folyamatosan be is jutnak a mostani Figurások közül. Nem volt igazán taktikai húzás, valamelyest nyilván tudtuk, biztos egy ösztönös megérzés volt, hogy a gyerekekkel kell kezdeni. Az Übiiben játszottál, mind a kétszer ugyanazt a szerepet. Nem politizáltunk, annyira máshonnan fakadt a társadalmi szembenállásunk. Soha senkinek semmi dolga nem volt a szekuval, holott utólag kiderült, hogy mindnyájan fekete listán voltunk. Nem tudtak belénk kötni, igazából csináltuk a színházát és semmi mással nem törődtünk, egyáltalán nem beszéltünk ilyesmiről, közvetlen hasonlatokról. A darabban minden figura Übü, az akkori világnak az Übüségél éreztük abban megnyilvánulni. Rengeteget próbáltunk, volt időnk, végigjártunk számos eszközzel, naturalista játékkal, és akkor rájöttünk, hogy ez így nem jó. Akkor mindent elvetettünk, végül egy teljesen eszköztelen csupasz Übü király lett. Amikor 1990-ban, újraindultunk megbeszéltük, hogy csak az maradjon, aki úgy érzi, hogy a színház az útja. A változás után azért vettük elő, mert, amikor indítottunk valahogy akkor is olyan volt a helyzet az akkori korszakot is jellemezte. Nagyon 81