Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Szakács László - színész

Szakács László színész 1984-ban, kerültem a Figurához, de nem voltam teljesen alapító tag. Mikor megalakult a Figura, szerintem, azért kezdtek oda járni az emberek, mert nem volt mit csináljanak. Gyergyóról azt kell tudni, hogy egy kis eldugott város. Bocsárdi tudatosan választotta, azért, hogy valamit csináljon valakiktől eldugva. Én is akkor végeztem Vásárhelyen fizika szakot, ott ismertem meg őket. Ugyanazon a helyen dolgoztunk, műszaki szakemberek voltunk. Láttunk bizonyos embereket, akik egy helyre járnak valamilyen célból, nem értettem miért, de nagyon kíváncsi voltam, miért járnak teljesen komoly emberek, egy művelődési házba és teljesen jó érzéssel jönnek ki Bocsárdival valami pártgyülés, vagy valami olyasmi alatt találkoztunk már Gyergyóban. [A félreértések elkerülése érdekében, abban az időben egy gyár összes dolgozója részt kellett vegyen a pártgyűléseken, melyeket a munkagyűlésekkel összemosva tartottak, attól függetlenül, hogy tagja -e vagy nem a pártnak, szerk.megj. ] Az igazgatói irodában gyűltünk össze, s megkérdezte Bocsárdi, hogy nincs-e kedvem velük menni? Erre a kérdésre vártam, hogy nézzem meg, azok az emberek mit csinálnak. Láttam, hogy bemennek egy próbaterembe, átöltöznek próbaruhába, és dolgoznak valamit, amit én nem értettem: bemelegítenek, hangokat képeznek, verseket mondanak, játszanak. Megkérdeztem, hogy mit csinálnak. Azt mondták, hogy színházát. Megkérdeztem, hogy ez ennyire játék? Azt válaszolták, hogy igen. Akkor játékból ott ragadtam. Aztán voltak elméletek, hogy ez egy sziget, ahol elvonulunk az emberektől... Én ezekben nem hiszek. A játék kedvéért mentem oda, nem azért, hogy elvonuljak a világtól. Szerintem nem muszáj elvonulni a világtól, hanem játszani kell. Ma is úgy élek. Mikor kezdte el a játék, a színház kiszorítani eredeti foglalkozásodat? Teljesen, 1986-ban. Legnagyobb élményem egy szilveszter volt, együtt szilveszterünk. Akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos dolog ez, az emberek ott ülnek, együtt vannak, történik valami, amit értenek-nem értenek, de valahogy másképp mennek el. Nekem ennyire egyszerű bármilyen színház, valahogy valami megváltozik bennük. És azokkal az emberekkel, ott megtörtént valami, akár egy banális gyermekműsor kapcsán. Tehát számodra sokkal inkább egy lelki, mint művészi vagy esztétikai folyamat volt? Nem esztétikai, nem is felszabadító, hiszen én felszabadult ember voltam mindig, legalábbis így éreztem. Az, hogy történik valami és nekem is jól esik és ezáltal én is jobb lettem. Úgy érzem, hogy jobb lettem, amiatt, hogy tudok adni valamit és nagyon mélyen ebben, nem valami esztétizálásban hiszek. 101