Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Szakács László - színész

A játékosságot végig megtartottad, csak az eszközök tudatosodtak? Persze, mert azt az ember megtanulja, ellesi. Színészi eszköz nélkül már nem lehet azt csinálni. Azért születtek jó előadások, mert teljesen belőlünk jöttek, ha lehet úgy mondani a tudatlanságunkból. Éreztük, hogy valamit ki kell bányászni, valamit el kell mondani, valamit ki kell okádni, legalábbis én így éltem meg. Aztán, hogy más hogy élte meg, az az ő dolga, de ezt tudtam. Csák Zsolt időszakában azt tanultuk meg, hogy mire vagy képes a testeddel, ami egy nagy felismerés volt, hogy hogyan közölsz a mozdulatoddal. Hihetetlen dolgokat tanultunk Csák Zsolttól, mennyire fontos a mozgás, szinte fontosabb mint a nyelv, vagy egyik a másik nélkül életképtelen, együtt pedig a teljességet jelenti. Lantostól megtanultuk a kitartást. Én már első félórájában az előadásnak éreztem, hogy megőrülök és minden percet számoltam: " most még van három óra harminchét perc". Tudtam minden szöveget, amik másodperc pontossággal voltak megadva, ugyanígy a koreográfia. Mintha le lett volna kottázva, mint a számítógép. Ugyanazokat a dolgokat végeztük a testünkkel, ugyanakkor álltunk fel, ugyanakkor volt csend, ugyanúgy mozogtunk, Ki kell tartani négy és fél órán keresztül, és ha megőrülsz, akkor is ki kell tartani. Megerősödtünk ilyen szempontból, a kitartást és a precizitást tanultuk meg ebben az előadásban. Bocsárdi Laci akkor végezte a főiskolát, amit tanultak, abból átadott mindent, majd vizsgáztatott minket rendesen, mint a diákokat. Komolyan vettük, és mindent megtanultunk. Rácsodálkoztunk magunkra. Használtuk a tudást, a lelki dolgokat, a kitartást, akkor így épültek egymásra és nem véletlenszerűen, mert Laci kézben tartotta mindezt. Nincsenek véletlen találkozások, ezeknek így kellett lennie. így hozta a sors és hiszek ebben a sorsszerűségben. Abban hiszek, hogy nincsenek véletlenek, nem véletlen hogy találkoztam Bocsárdival, Csákkal, Lantossal, nem véletlen a Vérnász. Visszanézve, milyen különbséget látsz a régi és az intézményesült Figura között? Óriási különbség. Maga az ügy nekünk személyes ügyünk volt. Mikor intézményesült, olyanná vált, mint ahogy láttam egy nagyon rossz megfogalmazást egy képeskönyvben:" ...és akkor a szerelemből házasság lett." Valami ilyesmit érzek, nem az hogy rontott, mert ez is elkerülhetetlen volt a történetben. Ez egy bizonyítási vágy, ha figyelnek ránk, ha már komoly színház vagyunk, akkor már maradjon nyoma. Pedig a színházban az a szép, hogy akkor este megtörténik valami és semmi lenyomata nincs, csak a lelkedben, vagy más lelkében, szemében, és nincs lenyomata csak ott. Ha fel akarod idézni, akkor azt idézed fel, nem kerül papírra, videóra, nem kerül az semmire. Másképp él az emlék, egy olyan halottról akiről nincs képed, muszáj felidézzed magadban ezeket a dolgokat. És muszáj megmozgasson. 102