Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)

I

indus alkirály a régibb keletű operettek és bohózatok dél-amerikai generálisainak csak újabb, kissé megváltozott kiadása”.44

Ez az első megjelentetett színi bírálat már tartalmazza mindazokat a jellemzőket, melyek a vidéki színjátszás mindennapjainak velejárói voltak országszerte az akkori Magyarországon. A helybeli színireferens a színházat elsősorban a művelődés és csak másodsorban a szórakozás fellegvárának kívánja látni és láttami, a publikum viszont nagyon egyértelműen kifejezésre juttatja/juttatta azt az igényét, melyhez a művelődésnek vajmi kevés köze van, legalábbis amikor a színházi előadások látogatottságáról van szó.

A beszámolóból félreérthetetlenül az is kiderül, hogy az időigényes drámai előadások kivitelezéséhez szükséges nagyobb odafigyelés, fegyelem és szövegtudás nem volt biztosított a vidéki társulatok működésének körülményei közepette, ugyanis a meghatározott számú színházkedvelő publikum figyelmének állandó ébren tartása céljából mindennap mást kellett játszani, s társulat legyen a talpán, aki ennek a követelménynek teljes mértékben hiánytalanul eleget tud tenni. A megadott sablonokra épülő zenés darabokban, bohózatokban a szöveg nem tudását pl. egy rutinos színész könnyen át tudta hidalni, észrevétlen el tudta kendőzni, a drámai szöveg színpadi előadása viszont nem ismerte ezt a lehetőséget, nem tűrte meg a kontárkodást. A drámai előadás nyilvánvalóvá tette mind a rendezés, mind pedig a színészi játék fogyatékosságait, s azt is, hogy jó alap, jó szövegtudás nélkül nem lehet művészi igényű színpadi játékot létrehozni, még akkor sem, ha tehetséges színészek kezében vannak a szerepek.

S végül ez a két előadás azt is kimutatta, hogy egy közepes létszámú vidéki társulatban valójában nincs külön drámai és külön énekes személyzet - még akkor sem, ha az előzetes színházi jelentés szerepkörök szerint tünteti fel a színészeket -, s jó ha a bonviván-, a primadonna- meg a szubrett-szerepeket az e szerepkörben valóban jártas színészekre lehet kiosztani, s az is nagy dolog, ha a drámai színésznek csak epizodistaként kell helytállnia a könnyű műfaj múzsájától megihletett darabokban. Ellenkező esetben nemigen lesz alkalma felelősségteljesen elkészíteni a színészi habitusával összhangban lévő szerepeket sem. Egyetlen megoldás marad számára, ha felül akar emelkedni a taposómalom tempóját igénylő egyoldalú és szellemtelen színészi tevékenység hétköznapjain, az pedig az, hogy a körülmények ellenére, csupán saját, művészettől ihletett és elhivatott világa törvényeinek engedelmeskedik, és a szóra-19

i

i