Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)
megismertesse. Elvégre igazi reformátorként nemcsak színésze, de tanítója is akart lenni népének. Az is elképzelhető, hogy amióta a Vígszínház színpadán Zacconit látta Osvaldként, majd pedig valamivel később Kainzot a Burgtheaterben, arra a meggyőződésre jutott, hogy ez az a színpadi mű, melyben a leghatásosabban kifejezésre lehet juttatni az új színpadi törekvéseket, és amikor arra nyílott alkalma, hogy maga válassza meg mit fog eljátszani a színpadon, az Ibsen-hősre esett a választása, mert minden írásos magyarázkodásnál hatékonyabban tudta így megértetni, sőt el is fogadtatni nézőivel az új stílust, melynek elkötelezettje lett. A magyar színjátszás történetének egyik legizgalmasabb periódusa volt a századforduló említett két vendégszereplése, melynek hatásfokáról pl. Szerémy Zoltán és Hegedűs Gyula is nagy lelkesedéssel szólt. Bár mindkettőjükre vonatkozott az, amit Szerémy fogalmazott meg Zacconi vendégszereplésével kapcsolatban, nevezetesen: „módszereiből valamit elsajátítani, átvenni alig volt színészileg elképzelhető! A komikum stílusa mindig konzervatívabb volt (a mai operettrevükről nem is szólva), mint a drámai játékmodor”, a dolog mégsem volt ilyen egyszerű. Maga Szerémy mondta el azt is, hogy „Én azonban ellestem a Zacconi üstökön fogható »trükkjeit« és leutánoztam őt a híres »Spretri«-jében, a Kísértetek »Osvaldójá«-ban.”u3 Hegedűs Gyula az Emlékezésekben éppen az Ibsen-müvel kapcsolatban mondta el, hogy „legjobban ezzel kavarta fel a kedélyeket [Zacconi], Nagy viták indultak meg úgy a sajtóban, mint a színészek körében. Szélsőséges nézetek alakultak ki. Az egyik Istennek imádta - a másik kóklernek mondta”.114 A kérdéskör megvilágításához még annyit kell hozzátenni, hogy Zacconi játékával nemcsak Magyarországon kavarta fel a kedélyeket, de hazájában, Olaszországban is. A nagy látványos összecsapás az új és a régi jegyében Tomaso Salvini és közte zajlott le 1903-ban, amikor Salvini az Othellóban egy rövid időre színpadra lépett „hogy a maga klasszikus, ünnepélyes, egy kissé akadémikus de nagyszabású Othellóját állítsa a fiatal Zacconi heves, nyugtalan, élénk, egzaltált, kiegyensúlyozatlan, vadállatias hősével szembe. Ez a ritka verseny nem oldotta meg a problémát”.115 41 I
