Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)

hol pedig a felháborodás hangján tette szóvá ezzel kapcsolatos megjegyzéseit. A sötét pont előadása szövegtudás szempontjából valóban botrányos lehetett, hiszen a legnagyobb mértékben jóakaratot tanúsító -r„ a Zombor és Vidékének színházi tudósítója háromszor is méltatlankodva írta le: „több szövegtudást!”, majd pedig így folytatta: „Ez pedig szól elsősorban Somlay Artúrnak, aki példátlan készületlenséggel játszotta Balkányi Béla szerepét. Hajlandók vagyunk a tehetségének sokat megbocsájtani, mint ahogyan már eddig is sokat megbocsájtottunk, azt azonban megköveteljük, hogy ha már saját reputációjával nem törődik, hogy a közönség iránti tiszteletből több szorgalmat tanúsítson”.76

Különben ezzel a bírálattal kapcsolatban tanácstalanok vagyunk, ugyanis a Bácska tudósítója arról számolt be, hogy Csiky darabjának színpadra állítása nagy sikert aratott a „szépszámú közönség” körében, s ehhez Somlay mint Balkányi Béla szintén hozzájárult.77

A félig üres nézőtér előtt játszott Huszárszerelembtn a Kálmánt alakító Somlay „szerepét... nem játszotta, hanem egyszerűen tolmácsolta, hogy ki után - arról hangos volt a súgólyuk. A szerep nem tudás kezd nála állandó lenni.”78

A fenti megjegyzéssel kapcsolatban nem hallgathatjuk el azt a tényt - s ezt Somlay mentségéül tesszük -, hogy ebben az időpontban Osvald szerepét készítette színészünk, mellyel mint állította, kárpótolni kívánta a helybéli nagyérdeműt minden addigi mulasztásáért.79

Az egykori vitapartner, Prokópy Imre az egypróbás előadások közé sorolta Sodorna pusztulásai is, megjegyezvén, hogy a mindenáron megtartott színházi előadásokat meg kellene szüntetni, egyfelől azért, mert üres ház előtt kénytelenek játszani a színészek, másfelől pedig azért, mert ilyen körülmények között az állandóan túlterhelt színészekről véleménynyilvánításnak nem is lehet helye. Hogy ezúttal végül mégis véleményt mondott, az a hatásos Somlay-alakításnak köszönhető: „első helyen ki kell emelnem Somlay (Willy) hellyel-közzel igazán kitűnő játékát, mely főleg az utolsó felvonás végjelenetében hátborzongató realizmusával szinte művészi magaslatra emelkedett”.80

Egyébként a két helybeli lap színházi referenseire általában az a jellemző, hogy Somlay közreműködéséről az évad első két harmadában vegyes érzelmekkel tudósítottak, gyakran elnézték neki azt is, hogy nem volt ura mindig a szövegnek. Sőt a látottak alapján még arról is említést tesznek időnként: mi-30