Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)
volt a zombori színháznak, s a közönség közönyös magatartása könnyen megárthat majd a megyeszékhely hírnevének, ami azután hatással lesz arra, hogy az elkövetkezőkben a jó hírnevű társulatok messze ívben elkerülik a várost és harmadrendű „ripacs főszereplőkkel” lesz kénytelen beérni a publikum. Végezetül a vezércikk írója arra kéri a közönséget, vegye pártfogásába ezt a jobb sorsra érdemes társulatot, mert a színjátszás a hazafias kötelességek közé tartozik, a színház pedig „nemcsak mulatóhely, hanem a nemzeti kultúrának egy hatalmas faktora”.“ Mint a lejátszott műsorrend is bizonyítja majd, sok igazsága volt a vezércikknek, legalábbis ami az igazgató szándékára, nevezetesen a változatos és igényes műsor megvalósítására vonatkozik. Törekvéseiben az időszerűség is kifejezésre jutott. Monori Ditrói Mór vígszínházbeli magyar drámaciklusához hasonlóan, Zomborban megkülönböztetett figyelmet szentelt mind a régi, mind pedig az új drámairodalom hazai termékeinek. A régi magyar drámairodalmat elsősorban Csiky Gergely három műve meg a jó öreg Szigeti József Rang és mód című darabja képviselte a kötelezően műsorba iktatott népszínművek mellett. A korabeliek minőségi szempontból változatos képet mutattak. Az egyik véglet Beöthy László a másik pedig Bródy Sándor volt, középen pedig a kötelező Herceg Ferenc helyezkedett el. S hogy a helybeli irodalmárok se maradjanak ki a sorból, egy ősbemutatóra is sor került. Trischler Károlynak A kurucok csillaga című háromfelvonásos történelmi színművét szintén bemutatta a társulat* Egy diákciklus kivitelezésére is sor került, melyet Katona József, Shakespeare, valamint Moliére neve fémjelzett. A világirodalom elsősorban a franciák révén bolygatta meg a város szellemi életének levegőjét. A Hennequin-Duval szerzőpáros, Bisson, Sudermann, de Maupassant és Rostand neve is megjelent a színházi plakátokon, s úgy véljük, nem túlzunk, ha ez utóbbi jelenlétét a repertoáron Somlayval hozzuk összefüggésbe. S ha mégsem úgy lenne, akkor sincs nagy tévedésről szó, hiszen Henrik Ibsen egyértelműen a majdani színészóriásnak köszönhette, hogy az évad végén helyet kapott a műsorrendben. Tamás Ernő Somlayra vonatkozó megállapítása érvényesül már Zomborban is az 1902/1903. évadban: „Papírfigurákból is embert formál mindaddig, amíg súlyos színészi egyénisége valósággal parancsolóan rá nem kényszeríti utóbb az igazgatókat, hogy hozzá méltó szerephez is jusson”.61 27
