Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)

esetben nem lett volna öngyilkos 1951. október 10-éjének éjszakáján - az az volt, hogy a környezetet, de a benne élő embereket sem lehet megváltani. A krisztusi úton haladva az egyén csak önmagát válthatja meg világa belső törvényeinek engedelmeskedve, akár a körülmények ellenére is, s ily módon majd fokról fokra a külvilág és benne az emberek viszonyulása is megváltozik. A világot megváltani akaró szándék realizálása, valóra váltása, olyanképpen ahogyan ezt színészóriásunk értelmezte, megvalósíthatatlan.

Somlay „mélységesen hitt a művészet lélekformáló, embernevelő erejében”, meg abban, hogy „a művészet az emberről szól és az emberért van”, valamint abban, hogy „a művészet az, ami az embert emberré teszi, az állati ösztönöktől elszakítja” - benne munkálkodott már akkor is, amikor az 1902/1903. évadban Monori Sándor társulatának tagjaként a megvalósított, zömében „dalikázó” műsorrend ellenére, jutalomjátékként Ibsen: Kísértetek című drámáját választotta, s a készülő előadásról egy előzetes ismertetőt is közzétett a helybeli Bácskában.19 Joggal mondhatta el tehát később inaséveiről szólva azt, hogy „minden színházat, amelyben ifjúságomat töltöttem el - eddig is a »nemzet színházának« tekintettem. Az volt mindig a hitem, és ezt mindenkor hangosan hirdettem is, hogy minden magyar színház ebben az országban a nemzet színháza. Ehhez mérten komolyan kell venni a legkisebb fővárosi vagy

vidéki színházat is, és nem szabad tűmi, hogy az a nemzet gyalázatára lehes„ 20 sen .

* * *

Az embert tettei minősítik, s nem az, hogy emlékezve mikor és mit mondott el magáról. Pályakezdő éveiről Somlay valóban elnagyoltan szólt, s talán nem is az ő feladatai közé tartozott az, hogy számon tartson minden vidéki állomást, amelynek színpadára fellépett. S ha az 1902. év említésre méltó emlékei között tallózva Pozsonyt hozta szóba, annak magyarázata Bécs közelségében rejlik, melyet akkor látott először, s mint írta: „ott sejtettem meg a világ nagyságát. Bécs éreztette meg velem és ültette el bennem azt a fölemelő tudatot, hogy a társadalom csúcsa a művészet”.21

Amennyire fontos volt Somlay számára a Bécs közelében eltöltött színi évad, meg Relle Iván kísérlete a kétnyelvű társulat működtetésével összefüggésben,22 éppen olyan jelentősnek tartjuk viszont mi Zombor és Zenta színháztörténeti múltjának szempontjából Somlay jelenlétét ebben a térségben, hiszen éppen ennek a világot megmutató pozsonyi szerződésnek köszönhette Zombor

12