Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)
Wiegmann Alfréd: "A világot itthon kell alakítani"
egyetemtől arra, hogy az eddigi próbatermünket színházzá alakítsuk. Színpadot ácsoltunk, díszleteket festettünk, az Operett és a Thália Színháztól kivénhedt vezérlőpultot, elaggott reflektorokat, két hatalmas hangfalat szereztünk, és eljátszottuk a Tükör által homályosául Felbuzdultunk azon, hogy igazi színházat tudunk csinálni. • Ez volt az első alkalom, hogy más rendezett az együttesben?- Igen. • Hogy viselte ezt Keleti?- Talán azt hitte, hogy ebből a próbálkozásból nem lesz semmi, de amikor kiderült, hogy lett, nagyon örült neki. Az utolsó jelenetet, ami nem volt elég erős, át is rendezte. Sokkal jobb is lett, mint ahogy mi megcsináltuk. Elhatároztuk, hogy a próbahelyiséget igazi kis kamaraszínházzá alakítjuk. Vidolovits László építészhallgató, Keleti István, Varga Tamás és én találtuk ki, milyen legyen a színház. Mobil teret akartunk, bárhová helyezhető székekkel. Merem mondani, hogy akkoriban Magyarország egyik legkorszerűbb játéktere lett a Szkéné. A teret körülvette a faltól körülbelül nyolcvan centire lévő panelrendszer, ezek mozgatásával szinte bárhonnan be lehetett menni a játéktérbe, és akárhol el lehetett hagyni a teret. A két világítóhíd pedig elég volt ahhoz, hogy minden igényt kielégítsen. Komplett kis színház jött létre, igaz, hogy meglehetősen lassan. 1967 végén kezdtük bontani a falakat, és 1970 tavaszán nyílt meg a színház. Az átmeneti időszak meglehetősen nehéz volt, hiszen nagyon szerettünk volna már játszani. Olyan egyfelvonásosokat mutattunk be, amelyek némi kompromisszummal az akkori Ezres BME Kollégium klubtermében előadhatók voltak. És mivel az irodalomhoz soha nem maradtunk hűtlenek, Curriculum vitae címmel bemutattunk egy József Attila-műsort. Egy olyan József Attila-képet „festettünk”, amely az akkori hivatalos verzió szerint nem létezett. A polgári értékeket is fontosnak tartó, egyetemes, humanista - nem pedig a proletár - költőt mutattuk be. Ennek az időszaknak a terméke a Szkéné nyitó produkciója, Weöres Sándor: Teomachia című művének színpadra állítása is. A történet szerint Kronosz hatalmát megdönti Zeusz, miközben az emberek is magukra eszmélnek. Ennek egyértelmű volt a politikai üzenete. Ahogy Keleti fogalmazta, szellemi szeszcsempészetet folytattunk a műsorainkkal. Még mindig kötődtünk azonban a régi formákhoz. Az istenek elvont figuraként jelentek meg a pódiumon, viszont a mű szerinti kúrészeket, az ősi társadalom embereit a Grotowski-féle szegény színház eszköztárával és a mozgásszínház elemeivel 14
