Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

helyettesitőlefi az orsz. pénztárnál. Annak az Orsz. Bizott­mány kezelése alá leendő visszaadáskor tehát a Népszínház miatt bajok támadhatnak." A vári német színház nem alkalmas magyar előadások tartására, mert ott igen kevés a magyar közönség, "ami a Népszínházra nézve nem mondható, mely al­kalmas fekvésénél fogva Pestről is számos látogatót nyer, de leginkább csak olyanokat, kikhez a Népszínház közelebb esik, mint a Nemzeti Színház és amennyiben azok az utóbbit nagy távolsága miatt különben nem látogathatnák, annyiban azon ellenvetésnek is, miszerint a Népszínház az országos alapból segélyezett Nemzeti Színháztól nem csekély látogatót elvon­na, kelleténél nagyobb nyomatékot tulajdonítani nem lehet; mihez azon körülmény is járul, hogy amaz anyagi veszteséget, mely onnan mégis eredhetne, helyreütendé a Népszínház szel­lemi tekintetben azáltal, hogy oly müvek adásától szabadítaná föl a Nemzeti Szinházat, melyek felsőbb művészeti hivatásá­ban zavarnák s melyek a nép egyszerűbb felfogására számítván s a nép művészeti nevelésének úgyszólván első elemeit képezik, de amennyiben minden népszínház a magasabb szférájú színházak­nak nevel színészetet és közönséget, idővel ezek látogatóinak számát is szaporítják." Az az érv, hogy Pest-Budán már öt színház működik s ez a hatodik lenne, nem állhat meg, mert azok közül csak egy magyar, itt egy második magyar szinhaz felállításáról, illetve egy már tényleg felállított további fenntartásáról van szó. Ha a szinházat bezárják, az épület értékét veszti s a varos károsodik. A szinházat a részvény­társaság létesítéséig bérbe kell adni és "az iránt lenne a részvénytársulat lekötelezése megszerzendő, hogy a Nép­színházban működendő színtársulat is megfelelő anyagi segé­lyezésben részesülne és pedig oly mértékben, hogy ne lenne kénytelen ismét a magyar nemzetiség és közerkölcslség rová­sára lételét szem- és érzékkápráztató látványosságokkal tengődve fenntartani, valamint ez Molnár György Népszínház igazgatójának idejében történt." Erre az érvre azonban azt mondja a helytartó irónja: "Uj indok a szinhaz beszünteté­sére."

Next

/
Thumbnails
Contents