Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

Szigligeti szembe is száll Molnárnak A színpad és titkai c. könyvével, melyben ez rendezői elméletét kifejti; polémiát folytat vele, helyteleníti, hogy sokat ad a rendezés külsőségeire s hogy a látványosságokkal maga rontotta meg a közönség Ízlését. De Molnár második ciklusbe11 hatásvadászó rendezményei mégis erősen különböznek az első cikluséitól s ennek anyagi okai vannak. Nincs már mecénás, a "népszinház védasszonya" már Párizsban fut az Írói és színészi babérok után. Gazdasági ügyekben nincs szabad keze, ott ül nyakán a népszínházi bizottmány. Nincsenek hát drága "gépelyek". De Molnár ötletessége most is megtalálja a kiutat. A Porte-SaintMartin szinhaz helyett, ahonnan Az ördög pilulái

t hozta, a Châtelet felé fordul figyelme, s a budai nyári színkörből alkotja meg a maga Châtelet színházát: a hátsó színfalak kiszedésével színpadába bevonhatta a Horváth-kertet és a Gellérthegyet s a végtelenbe tágíthatta. Ide helyezte most már rendezői működésének súlypontját, kiaknázva a tágítható színpad lehetőségeit s a kis Népszínház színészei szereplésének terévé vált. A színkör lett Molnár Châtelet-je, s a Népszínházból alakította Odéonját. A Kávéforrás körével való érintkezése még inkább rávitte arra, hogy fokozottan programjába vegye a "fiatal tehetségeknek" a Nemzeti Színháznál visszautasított drámai zsengéit. Itt persze nem válogathatott és nem is válogatott, pedig a kor drámai termése általában gyenge és az egészre ráillenek Gyulai Pálnak Szinovácz Gyula Imre királyá

ról irt elutasitó biráló sorai: "Mind korrajzi mind drámai szempontból igen gyenge mü s nyelvében sok a tulipános frázis." Molnár igy felváltva játszik Nemzeti Szinházat, Chatelet-t és Odéont, s tarka műsorában háromféle különálló elem szervetlenül fut egymás mellett. Színészeinek mindent kell játszani, énekelni és táncolni s nem fejlődhetik ki semmiféle színjátszói stilus.