Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Je. I. Gorjacskina-Poljakova: Korunk emberének ábrázolása a szocialista országok színházművészetében
előadása a színházaknak kultúrpolitikai, megnézésük a nézőknek pedig úgyszólván társadalmi kötelességévé vált. Ezek az emlékek még 1972 megváltozott politikai légkörében is bizonyos idegenkedést váltottak ki. Az előítéletekkel kellett megküzdeni. » Ugy véltem már korábban is, hogy a szovjet drámák magyar előadásaiban az általánosan érvényeset kell hangsúlyozni, nem pedig a specifikusát. Nevetséges lenne oroszabbnak lenni az oroszoknál. Nem is sikerülhet. A Nemzeti Színházban én rendeztem ősbemutatóként Zorin Varsói melódiá ját. Bulgakov Iván, a rettentő jét és az Álszentek összeesküvésé t. Mindhárom siker volt. A Csendesek a haj nalok előkészületi munkái során felhasználhattam a szerzett tapasztalatokat. A fő dolog: bizonyos értelemben "magyar előadást" kell létrehozni. Nehéz probléma volt. Ismerve Glagolin átdolgozását, valamint sokat olvasva és hallva a Taganka Szinház előadásáról, úgy éreztem, hogy ott tulajdonképp egy családi gyászszertartás zajlott a színpadon. A nézőtéren ülők jó része személyesen gyászolt valakit vagy valakiket: apját, bátyját, anyját, nővérét. Ezt az érzést ott a történelem alakította ki igy, egy szinházrendező ehhez kevés. Az egyetemes gondolat, mely a magyar előadás alapja lett: a humanizmus. Mi sem a karunk-háborút! Mi is fájdalmasan emlékezünk szeretteink halálára, akik életének a nagy világégés értelmetlenül vetett véget. Ezt éreztem az alapvető azonosulási pontnak. A Mikroszkóp Szinpad akkoriban remek kabaré volt. Itt a törzsközönség előtt vállalkoztunk egy ilyen darab előadására. Nem akartam mindenáron "brechtiánus" előadást rendezni, de itt létjogosultnak éreztem az úgynevezett ki- és belépést a szerepbe. Öt elég ismert színésznő jön be fekete, semleges ruhában, miközben a gimnasztyorkák, a derékszíjak, a karabélyok és a csillagos sapkák egy kupacban, mint egy sirhalom vannak a szinpadon. A szinésznők egy régi magyar siratóéneket énekelnek, majd lassan, ünnepélyesen felöltik a gimnasztyorkát, a derékszíjat, a csillagos sapkát, és kezdetét veszi a játék.
