Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Heltai Gyöngyi: A Mester és Margarita
A regény első részére épülő első felvonás — az előbb emiitett okok miatt — ellentmondásos, egyoldalú maredt, bár a jelenetek nagy része rendkívül szépen megkomponált, átgondolt volt. A szépség itt nem dekorativitást vagy illusztráló magyarázkodást jelentett, hanem sokkal inkább puritánságában lenyűgöző szinpadi hatásokat. A regény rendkivül jelentésteli első részének — mely keresztbe-kasul át van szőve utalásokkal, kultúrtörténeti asszociációkkal — szinpadi átültetése amúgy sem túl könnyű feladat. Túl sokat kell elmondani ahhoz, hogy folyamatosan fenn tudják tartani a szinházi feszültséget. A pergő, dinamikus jelenetmontázsokra alapuló előadás-szerkezet — mely a moszkvai szálon belül igyekezett megvilágítani az összefüggéseket — sem tudta megmenteni az első részt némi magyarázkodó jellegtől, ami inkább a közelmúltunkra, jelenünkre való ironikus ráismerés igyekezett ellensúlyozni. A második rész szinpadi ereje sokkal nagyobb volt, egységességével és különlegességével egyszerre hatott. Ehhez hozzájárulhatott, hogy a regény második fele kevésbé tömör irói anyag, nagyobb tért enged a specifikusan szinházi ábrázolás kibontakozásához, s — ami még lényegesebb — a "hűséges, örök szerelem" humanista misztikába forduló keserű története talán még közelebb áll Ascher rendezői világához, mint az első rész utalásos társadalmisága. Olyan adui voltak a rendezőnek, mint Kari Györgyi vibráló Margaritája és egy, még a társadalmi leleplezésnél is primerebb szinpadi hatás, a szép női testek meztelensége. Ennek emocionális vagy asszociatív leleplező ereje egy más nézőpontból erősítette és támasztotta alá az előadásban előttünk lemeztelenedő jellemekről s társadalmi mozgásformákról már kialakított képünket, E hatás erejét — a háttérből — a regényi, a szinpadi és nézőtéri világ egyberimelő prüdériája alapozta meg. Az olyan jelenetek, mint a Sátán bálja, a megénekeltetett rendőrök tragikus farce-a vagy Wolandék búcsúja, ötvözni tudták a regény kiábrándult, de nem abszolút reménytelen számvetését a magunk megítélésével.
