Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Heltai Gyöngyi: Egy szovjet háborús vaudeville - Filmcsillag
Erre az előttünk zajló folyamatra, ennek az "emberiesülésnek" az ábrázolására épül az előadás. A véletlen segítségével kibomló feloldódásélmény nem korlátozódik csak a színésznő - fizikus hasonmás figurájára, hanem az előadás minden alakját — ha csak időlegesen is — felszabadítja valamilyen módon. Mindenkit egy egyszerűbb, egy másik emberhez közeledő mozgásban léptet elénk, a játék hitelével igazolva, hogy e látszólag teljesen különböző alakok — törekvéseik valamilyen szintjén — mégis mélyen összetartoznak. Ilyen rendkívüli szinpadi erővel megkomponált jelenet, mikor a frontról hazatért ezredes egy perc alatt "megőrül" régi-új menyasszonyáért vagy mikor az oda látszólag egyáltalán nem illő öreg komikus és a fiatal szinésznő a szintén végtelenül oda nem illőnek tetsző énekléssel feloldja a katona-tudós garden partyjának elviselhetetlen légkörét. Mit emel ki az előadás például ebben a jelenetben? A kétféle mentalitás itt nem különnemüségével válik szinpadi hatóerővé, hanem éppen azáltal, hogy az "énekeljünk, abból nem lehet baj" próbálkozás után nem tör ki botrány, hanem szinpadi nyelven az emelődik ki, ami a naiv mozgalmi dalt, a színésznőt, és a felszabadultan, őszintén vele éneklő-táncoló — előbb még megközelithetetlennek, embertelennek látszó — társaságot mélyebb természetükből adódóan összekapcsolja. Időleges, véletlenszerű egymásra találásuk megjátszottságát, kényszerű konvencionalitását csak még jobban hangsúlyozza az előbbi, önmagába záródott szituáció. Az előadás lényege tehát ez a hasonulás! folyamat, mely a meglevő személyiséghatárok tágíthatóságának lehetőségeit és korlátait vizsgálja e játékos forma nosztalgikus tükrében. E meghatározottságainkat túllépni igyekvő, nyitottság utáni vágyunk s ennek csak az operettben lehetséges megvalósíthatósága között feszül a Filmcsillag előadásának az ive, mely — bár maradéktalanul meghagyja a figurákat eredeti mikroklímájukban — a kérdések megérzékitett végigjárásával a nézőteret egyértelműen a darab hatókörébe vonja.
