Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Heltai Gyöngyi: Egy szovjet háborús vaudeville - Filmcsillag
merevség és bizalmatlanság, ahogy a tudós- és katonaelit kommunikálni szeretne egymással, vagy a filmgyárban forgatott jelenetrészek, a dalok honvédelemre utaló jellege. Eddig a darab szintjeinek mintegy a vertikális metszetét vizsgáltuk, azokat a téma- és funkcióelemeket, melyek egyidejűleg, egymás fölött, mellett hozták létre a Filmcsillag vázát. De most, az előbb feltett kérdéshez kapcsolódva, próbáljuk megfejteni, hogy a színpadi ábrázolás folyamatában milyen gondolatsor végigvitelére serkenthette a nézőt ez az alapjában egyszerű és sablonos történet. Hiszen - amint.már utaltunk rá - az előadás nem elégedett meg a különben hibátlanul, Ízlésesen kidolgozott helyzetkomikum prezentálásával, a mozgalmi zsargon vagy a korabeli - ma sematikusnak nevezett - müvészetfelfogás parodizálásával. Jóllehet mindezeket felhasználta. Végül is milyen előadásteremtő elv kapcsolta egybe eme külön külön kidolgozott vígjátéki figurák kavalkádját, s fordította a történetet számunkra hitelesre, és hozta közel hozzánk az alakokat? Elsősorban egy, már a darabban ls csirájában meglevő kérdéskör középpontba állításával: ti. a két, külsőleg megtévesztésig hasonló, de jellemben, mentalitásban alapvetően eltérő figura folyamatos egymáshoz közelítésével, végül "összeolvasztásával", ami mint lehetőség már az első pillanattól adott, hiszen mindkét szerepet ugyanaz a színésznő játssza. Az előadás legbelső, jelentósteremtő szintjévé az a problematika vált, hogy Nyikityina nem tud beleszeretni a "neki szánt", vele azonos elveket valló ezredesbe - ahogy az sem őbelé; és a filmrendező sem érdeklődik igazán a kedves-félénk szininövendék iránt. S csak a felcserélésből adódó félreértések segítségével - véletlenül - jön létre az a lehetőség, hogy ezek a látszólag áthágna tatlanul elkülönült világban élő emberek találkozhassanak; s ami még fontosabb, hogy meghatározottnak tünő lehetőségeiket, egyéniségüket tágíthassák, hogy a járt utat egyszer elhagyhassák a járatlanért, s "visszataláljanak" egy olyan léthelyzetbe, melyben emberi összetartozásuk kiderülhet s hitelessé válhat.
