Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Heltai Gyöngyi: Egy szovjet háborús vaudeville - Filmcsillag
szituációkat próbáltak teremteni.... hogy kizökkentsék vele a közönséget a maga nyugalmából... Annyi bizonyosan kiderült, hogy egy dolgot nem lehet csinálni: a műfajt pusztán önmagával parodizálni. Ennek nincs semmi értelme... Kaposváron a rendezők többnyire arra törekedtek, hogy megpróbálják magán az operetten belül a történést lényegessé tenni - Szőke István kísérletezett leginkább ezzel a megoldással, mig mások valami kívülről behozott lényegest állítottak szembe az operett lényegtelenségével, és igy igyekeztek leleplezni az operett ürességét, illetve ebben a konfrontációban azt próbálták elérni, hogy ezzel az ürességgel szembesítve, nagy hangsúlylyal mondód jon el valami lényeges." Jeney István : "Ezekből az előadásokból az élet rettenetes szarkazmusa, borzalmas hülyesége derült ki... A kaposvári előadások is ezeknek az operetteknek a népmesei jellegét hangsúlyozták, de azt is megmutatták, hogy az érvényesülés nem megy könnyen: mennyi fáradságba, gyötrelembe, izzadásba kerül, valahogy úgy, mint az életben." Babarczy László : "Az Állami áruház ennek a Kaposváron kimunkált új nagyformának az első tökéletes megjelenése volt. Figyeljük meg ennek a formának a sokrétűségét, komplexitását. Megjelent a szinpadon maga az operett - a kommersz mítosz. Erre épült a rendezés nozstalgikus iróniája, a múlt, egy műfaj szeretetteljes visszaidézése. Ezt egészítette ki és emelte meg egyrészt az operettparódia, de ami ennél is lényegesebb, e kor mítoszának bemutatása s ugyanakkor ironikus leleplezése... E kommersz alapra bonyolult intellektuális játék épül, amely megőrzi az eredeti műhöz illő primitiv érzékletességét is." Ascher Tamás : "Az operett eleve mitológia. A sematikus művészet mitológiákkal dolgozott, egy eleve készen kapott álvalóság képét kellett valóságként elfogadtatnia, minthogy az igazi valóságot nem tükrözhette, nem ábrázolhatta." Miljutyin és Lunajevszkij valószínűleg a negyvenes években Íródott ksnavásza többféle szinpadi hagyományból épit játékos, kötött formát. Valószínűleg a régi komédiái hagyományok szerint megkonstruált váznak, az évszázadok során kipróbált szituációsornak köszönhető, hogy a darab egyáltalán al-
