Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Heltai Gyöngyi: Egy szovjet háborús vaudeville - Filmcsillag

abban is, hogy spontán érdeklődésünk a XXX. ás XX. század legnagyszerűbb alkotásai felé vitt, s állitom. hogy a Gogoltól vagy még korábbról induló drámai vonulatok nagyon sok tudást közvetítettek nekünk a világról. Európai kultúrkincsként és mégis, személyes élményekként kezeljük őket. Ez a sors által adományozott plusz szerencsém." HELTAI GYÖNGYI: EGY SZOVJET HÁBORÚS VAUDEVILLE - FILMCSILLAG Mihályi Gábor A Kaposvár-jelenség cimü, idén megjelent kötetében jelentős helyet foglal el a társulat közel tiz év alatt kialakult operettjátszási stílusának bemutatása. Kiviláglik, hogy tulajdonképpen a kezdetben a közönsógigény miatt kikerülhetetlen kényszerű feladatok milyen jelentősen segítették a kaposvári rendezőket és színészeket ahhoz, hogy kialakítsák - ahogy ők fogalmazzák - játékstílusukat, melynek hatását az előadást átszövő emocionális erejével tovább növelte a zene. Végeredményben az Ács János által rendezett Marat halála szintű előadások is egy olyan folyamat egyik eredményeként jöhettek létre, melyhez olyan - Peter Weissétől gyökeresen eltérő - müvek tartoztak, mint a hazánkban örökifjú, nemzeti mitológiánkba beletartozó Csárdáskirálynő /rendezte: Ács János/ vagy az ötvenes évek egyik mintaoperettje, az Állami áruház /rendezte: Ascher Tamás/. Bizonyitékul arra, hogy e különnemű produkciók összehasonlítása csak látszólagos ellentmondás, nézzük meg ezt az emiitett kötetből kiollózott rövid szemelvénygyűjteményt, melyben a kaposváriak nagy tudatossággal határozzák meg, mi mindent köszönhetnek saját operett játszási hagyományuknak. Bár stílusuk vitathatatlanul elüt a kiirthatatlan magyar operettstilustól, semmiképpen nem merül ki annak parodizálásában, inkább egy, a magyar nézőtudatban talán legélőbb színpadi nyelv "átigazitásaként" határozható meg. Zsámbéki Gábor mondja: "Megpróbálták az operett meséjét bizonyos mórtékig komolyan venni, az előadáson belül igazi