Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Király Istvánné: A szovjet dráma Magyarországon 1945-től napjainkig
ság szüli a látomásokat* Ezeknek aztán nemosak tartalma, hanem formája is különböző lesz: Ivánnál novella, tehát műalkotás /A Nagy Inkvizítor/, Aljosánál pedig egyszerűen álom /A kánai menyegző/, amit nem a papir, hanem csak az emlékezés rögzít* Ugy képzeltem tehát, hogy Ivan és Aljosa a történet mesélése alattfokozatosan elragadtatott állapotba kerülnek; Ivan azért, mert közben újraéli azt a művészi látomást, amelyből a történet megszületett, Aljosa pedig azért, mert empatikus képessége révén szinte beleéli magát a valóságos történetbe. Ez az elképzelés a színpadi helyzet gyökeres megváltoztatásához vezetett; az Inkvizítor története alatt a vendéglő közönsége fokozatosan átalakult a sevillai autodafék kíváncsi népségévé. Ivan ós Aljosa pedig eltűntek a színről. Ivan szövegét a Narrátor vette át vette át, majd megjelent Aljosa krisztusi jelmezben és parókában, később pedig Ivan mint a Nagy Inkvizítor. A vendéglő zuga, ahol a testvérek beszélgetésüket elkezdték, börtöncellává változik, ahol Ivan most már mint a Nagy Inkvizítor folytatja tovább a jelenetet. A testvérek feloldódása a Krisztus illetve Inkvizítor szerepekben tökéletes. A közönség elbizonytalanodik: valóban ugyanazt a két színészt látja-e? Vagy ezek mások? A történet végét ismét a ^arrátor hangja intonálja: "Az Inkvizítor elhallgat, és várja a választ. Nyomasztja a fogoly némasága. Az öreg szeretné, ha mondana neki valamit, még ha keserűt, még ha iszonyút is." A végletekig feszitett várakozás mozdulatlanságát a Krisztus-figura töri meg. Odalép az Inkvizitorhoz, és leveszi róla az ősz parókát; alóla kibukkan Ivan arca. Leveszi saját magáról a krisztusi maszkot, látjuk: Aljosa az. Ezután megcsókolja a testvérét. "Ez minden válasz" mondja a Narrátor. A helyzet misztikus emelkedettség és drámai szerepcserék után, új, súlyos tartalmaktól telten ismét visszatért kiindulópontjához, a hétköznapi valóság szintjére. Ez azonban igy már nem hétköznap többé. A regény univerzumában nemcsak az álmok és látomások szövődnek természetesen egybe a valóság eseményeivel, hanem