Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)

Király Istvánné: A szovjet dráma Magyarországon 1945-től napjainkig

életműre végül is bizakodva, optimistán kell emlékezni. Mi mondanivalóm lényege? A szellemi rokonság az orosz és szovjet színházművészettel elsősorban nem iormai, hanem tartalmi kérdés. A felelősség a társadalomért, amelyben élünk, az emberiségért, ^em elmondva, hanem előadásokban realizálva, amelybe beletartozik a szórakoztatás is, a derű is. Hiszen ha a legutóbbi évek nagy sikerű szovjet filmjeit nézzük például - Etűdök gépzongorára -, hát ezek nagy része végül is adaptáció. Próbáljunk meg közvetitők lenni a müvek és a közönség között. Az emberiség stresszes állapotban van, fél a háborútól. Nem alap nélkül. A szinház feladata - és ebben rokon minden színházi ember - az, hogy az embereknek hitet adjunk. Nem "kanosaiul festett egekbe nézve", hanem erőt sugározva, hogy érdemes legyen élni. Én a magam számára még külön is megnehezítettem ezt a feladatot. Magyarország, mint tudjuk, vezet az öngyilkosságok statisztikájában. Még a Himnuszunkban is a bukásokra, a kudarcokra emlékezünk. De a művészet feladata nem lehet az, hogy ezt a lelki folyamatot erősítse, hanem becsületesen, felemelt fejjel adjon igaz híradást az életről a művészet eszközeivel, s akkor teljesen mindegy, hogy azt adaptáción vagy szabályos színjátékon keresztül teszi-e. Egy a lényeges: hogy magas szinvonalon tegye. Es én itt felbecsülhetetlen értékű rokonságot érzek a szovjet színházművészettel. Ilyen értelemben keressük és keresem a színdarabokat, a regényeket, az ötleteket, akár Kazahsztánból, akár Leningrádból, akár Mongóliából. Nagyszerű lehetőségeink vannak. Nem állok be a depressziósok közé, a pesszimisták közé, a siránkozók közé. Ez az élet a miénk, kinek rövidebb, kinek hosszabb. Es ha valaki művész lett, ha rendező lett, és ha szinházzal foglalkozik, akkor, úgy érzem, kötelessége az embereknek a művészet eszközeivel biztatást, erőt és hitet sugározni. Ilyenkor szokás megköszönni, hogy ha röviden is, de szólhattam. Én is ezt teszem.