Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Király Istvánné: A szovjet dráma Magyarországon 1945-től napjainkig
vele együtt a régi időkben, és kapcsolatom azóta is élő vele. A hatása igen nagy volt a magyar színházművészetre. Nem véletlen ez, hiszen tudjuk, hogy a felszabadulás után milyen nagy hatása volt - megkésve ugyan - Sztanyiszlavszkij életmüvének a magyar színházművészetben. Nagy szerencsénk az, hogy a világszinházi áramlatokat ismerjük. Tudjuk, hogy ki, hol, milyen iskolát képvisel, és eredményeit alkalmazzuk a saját egyéniségünknek, felkészültségünknek megfelelően alkotó munkánkban. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy sok tabu megszűnt, és a magyar színházművészet - többek között az orosz-szovjet színházművészet hatására integrálta a különböző rendezői stilusokat, amelyekbe beletartoznak az úgynevezett adaptációk is. Az adaptációknál én azt tartom fontosnak: mi az, amit mondani akarunk? Előfordulhat, hogy nem találunk egy korszakos mondanivalónak szabályos színdarabot. Akkor keressük a megoldást. Piscator adaptálta a Háború és béké t, és én ebben semmiféle pejorativ mellékzöngét nem érzek. A közönségre korunk legkomolyabb, legfontosabb mondanivalójával hatunk, és azt hiszem, mellékes, hogy az előadás egy szabályos színdarabból készült-e, vagy egy regényadaptáció. Ma már azt az elméletet, hogy csak szabályos színdarabot lehet játszani, senki nem gondolja komolyan, még azok sem, akik azt vallják, hogy a szabályos színdarabok a legfontosabbak a színházművészetben. Meg kell mondanom, én magam sem állok távol ettől a szemlélettől. Osztrovszkij Vihar ját háromszor rendeztem, viszont kétségtelen, hogy rendezői munkám egy része az adaptációkhoz kapcsolódik. Itt térek rá Elbert Jánosra, akinek hiánya a szovjet dráma, a szovjet irodalom terjesztésében - nyugodtan mondhatom szinte pótolhatatlan. Személyes kapcsolatunk a müvekben mutatható ki, hiszen több színdarabot közösen vittünk színpadra. Az adott müvet nem a formai megoldások felől, hanem a tartalmi oldaláról közelitettük meg. Szinte alig van Magyarországon olyan szovjet vagy orosz mü, amelynek forditója vagy inspirálója ne Elbert János lett volna... A halál szomorú, tehát méltán vagyok személyemben szomorú, amikor róla szólok. De az
