Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
Király Istvánné: A szovjet dráma Magyarországon 1945-től napjainkig
akartak szervezni a november 7-i bemutatón. Nem sikerült* áttört a művészet "bűvös ereje", és nemcsak bemutatón tört ki dübörgő taps, hanem estéről estére zsúfolt házakkal ment a darab, s számtalan előadást ért meg. G. Tovsztonogov és Kazimir Károly munkája a legmagasatb művészi színvonalon felelt meg a befogadói szükségleteknek: megmutatta azt az embert, aki "lelke minden tévelygésével arra törekszik, hogy tisztán lásson mindenben, s eljusson a forradalom igazságáig". Azóta is megszívlelendő szabály a magyar kultúrpolitika számára: a művészi színvonal a legjobb propaganda. A korábbi években évente átlag 35 klasszikus orosz és szovjet drámaírót, s ebből 12 kortársit mutattak be, mostanra lecsökkent a bemutatók száma évi 16 klasszikus és szovjet darabra /ebből 5-6 kortársi szovjet dráma/. De ezeket a müveket általában jól - nem a statisztikát, hanem a szinvonalat szem előtt tartva - választják meg: ezek ténylegesen hatnak, s öregbitik a szovjet drámairodalom hírnevét. Átalakult a befogadói atmoszféra is. Ha korábban a forradalmi pátoszra visszhangzott inkább a közönség, 1957 után inkább a köznapi soraok és erkölcsi kérdések kerültek előtérbe. Nem véletlen Arbuzov Irkutszki történeté nek kimsgasló sikere: egyrészt hétköznapi hősök megjelenítésével, másrészt a drámai forma lazább, szabadabb kezelésével /ahogy akkor mondták: formabontással/ bátoritotta a magyar drámai és szinház! újitó törekvéseket. Ekkor fedezte fel a magyar szinház V. Rozov művészetét: vonzott drámáiban az, hogy a társadalmi kérdéseket a magánember! morál problémáival kapcsolta össze. 1969 táján kezdődött az az újabb periódus, amely lényegében mindmáig tart. Ebben az erősödő gondolatiság, 8z élet nagy kérdésein való eltöprengés, az intellektuális-filozófiai igény határozza meg a befogadói 1 tmoszférát. Már a leggyakoribb szerzők nevének felsorolása is jelzi ezt. 1956 előtt 14 bemutatóval V. Lavrenyov, 13-mal Sz. Kornyejcsuk, 11-el A. Szofronov volt a legtöbbet játszott kortárs szovjet szerző a magyar szinpadon, 1957 és 1969 között 16, illetve 13 bemutatóval A. Arbuzov, illetve V. Rozov lett az. 1969 után Arbuzov diadalútja 12 bemutatóval folytatódott, előtérbe ke-
