Peterdi Nagy László szerk.: Kortársunk a mai színpadon - Az 1984. december 4-5-én tartott maygar-szovjet elméleti konferencia anyaga (MSZI, Budapest, 1985)
K. L. Rudnyickij: A szovjet-magyar kulturális kapcsolatok és az új színpadi formák keresése a színházművészetben
kísérletei korunkban az egész világon folynak, vagyis Magyarországon és a Szovjetunióban is-, s az esztétikai közeledés jellegzetes mozzanatait vizsgálva, kénytelen vagyok elsősorban személyes benyomásaimra támaszkodni. Öt évvel ezelőtti élményeimmel vagyok kénytelen érvelni: utoljára 1979-ben volt alkalmam a magyar színházak előadásaival ismerkedni. Akkori magyarországi tartózkodásom is mindössze tiz napos volt. A magyar színpaddal való ilyen távoli és rövid ismeretség után komoly összegzésre könnyelműség lenne vállalkozni. Ennek ellnére néhány észrevételemet önök elé bocsátanám. Öt évvel ezelőtt láttam olyan előadásokat, melyek igen erős h8tást tettek rám, s miközben következetesen figyelemmel kisértem a Szovjetunió szinház! életének fejlődését, nemegyszer eszembe jutottak. Sőt, úgy gondolom, hogy a mai szovjet szinház! életűnk több jelensége - mind tartalmát, mind külső, formai oldalát tekintve - rokonságba áll azokkal a rendezésekkel, amelyeket öt évvel ezelőtt önöknél láttam. Mely müvekről van szó? Elsősorban Csurka István két darabjáról Horvai István rendezésében. Az egyiket, a Házme storsira tó t a budapesti Vígszínházban láttam, a másikat, az Eredeti helyszin t /amelyet nálunk Mozi cimmel játszottak/, a moszkvai Művész Színházban. Akkoriban az "agresszív realizmus" meghatározást adtam Cs-irka István és Horvai István művészetének. Nincs szándékomban eltitkolni, hogy még ma, öt esztendő elteltével is tetszik nekem ez a meghatározás. Sőt, szerintem némely folyamat, amely a szovjet színházban jelenleg végbemegy, teljességgel alátámasztja ezt a kifejezést. De erre később majd visszatérek. Másik legnagyobb élményem egy olyan előadáshoz fűződik, amelyről Budapesten akkoriban éles viták folytak: a Hernádi Gyula Jancsó Miklós-féle Hasfelmetsző Jackh ez. Ennek a szellemes, látványos paródiának - tudomásom szerint - sok ellensége volt. De akadtak lelkes hivei is, köztük jómagam. Engem kifejezetten örömmel töltött el a rendezői elgondolás merészsége és eredetisége, az előadás gunyorossága, ünnepélyessége, zeneisége, csintalanul játékos természete. Most azt gondolhat-
