Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

színházi problémák megkerülését jelenti. Egy számítógépes videóprogram - amit egyébként egy gyerek készített - nem teszi korszerűbbé és elfogadhatóbbá a produkciót. Nóvák János módszere nehezen érvényesíthető azokban a kis színházakban, amelyekben e produkciók eddig létrejöttek. Nem is annyira magával a metódussal van baj, mint inkább azokkal a körülményekkel, amelyek között Nóvák az eddigiekben dolgozott. Néps zínház A legnagyobb gyerekszínháznak nevezhető Népszínház gyerekprodukciói meglehetősen vegyes színvonalúak. Évente négy-öt bemutatót tartanak az utazó társulatok, s a darabválasztást, a szereposztást, képikivitelt alapvetően az határozza meg, hogy a gyerekelőadások mindig adott összetételű, felnőtteknek szóló darabokat bemutató társulatra épülnek, illetve a mostoha játszási körülmények határt szabnak a tervezői elképzeléseknek, a rendezői fantáziának. Mindezeket figyelembe véve sem érthető az, hogy a nemes irodalmi anyagú darabok mellett hogyan szerepelhet a színház társulatainak műsorán olyan, semmilyen mércével sem mérhető darab, mint Gyárfás Endre: Márkus mester, ezermestere, Szekernyés László: Trón alatt a királya vagy Páskándi Géza: A királylány bajusza. Az elmúlt években bemutatott, mintegy húsz előadás közül ezúttal háromra szeretném felhívni a figyelmet. A Thália színházbeli hosszú széria és számos amatőr színpadi bemutató után 1982-83-ban a Népszínház színpadára is eljutott Lázár Ervin: A hétfejű tündére/^A darab dramaturgiai felépítése nem mérhető össze az író epikájának frissességével, humorával, mélységével. Az egyes történeteket csak az azonos szereplők tartják össze. Az író nem is törekedett másra, mint hogy a szereplók elmondhassák a kitűnő szöveget,