Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

dukcióra, konokul igyekszik megvalósítani egy olyan gyerekszínházi formát, amelynek döntő tényezője a közönség együttjátszása, ám az adott keretek között ez a modell nem, vagy csak nagyon sok problémával működik. Az ifjúsági irodalom egyik alapműve szolgált kiindulópontul Horváth P^

ter írónak és Nóvák János zeneszerző-rendezőnek a Maugli című produkcióhoz, amelyet a Játékszín mutatott be az 1982/83-as szezonban, majd Miskolcon is játszották. A gyerekek ugyan nem ismerhetik, de a szakma számára ismerős a Tabakov-stúdió bravúros Dzsungel könyve-előadása, s ezzel az emlékkel is valamelyest meg kellett küzdenie a társulatnak. Könnyen kikerülték az összehasonlítást, ugyanis egészen másfelől közelítettek a műhöz, ennek az előadásnak a szervezőereje a zene, s nem a mozgás. Ám éppen a zenéből adódik a legtöbb probléma. Nóvák János zenéje a ma oly divatos generál gitárzene, amelyet ugyan könnyen lehet játszani, sőt megtanulni is, de még könnyebb az egyszerű dallamokat elfelejteni. Az előadás előtt a narrátor-énekes-gitáros Nóvák megtanítja a gyülekező gyerekekenk a darab legfontosabb dalait, de a gyerekek nem tudják, miért tanulják ezeket az alig megjegyezhető szövegű dalocskákat. Az előadás rendkívül lazán összefércelt, lényegében önálló jelenetek fűzére, a jeleneteknek nincs dramaturgiája, az eredeti történetet Maugli sorsának alakulását alig lehet követni. Ennek csak egyik oka a vázlatos történet, a másik az, hogy a meglévő cselekményváz is elvész az állandó dalolásban. Az úgynevezett musical-szerkes-ztés, a zárt jelenetek és a zárt számok váltogatása nem a gyerekeknek való dramaturgia, mert a dalok közben leáll a cselekmény, s a dalok szövegében elrejtett tanulságok, fontos információk jószerivel elvesznek. Ennek a zenének a hangzásvilága ráadásul kissé idegen is a gyerekektől, ez inkább a nagykamaszok vagy a még nagyobbak ízlé-