Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

zás, amelynek során egy idegen bolygó bajba jutott lakóit segítik meg a kisemberek: a sötétségbe borult bolygóra visszahívják a fényt, az életet adó napot. Az előadás számos kitűnő epizódja alkalmat ad arra, hogy bizonyos ismereteket rögzítsenek, de arra is, hogy együtt játszanak. A színpadon csak egy zongoraszék van, ami azonban nagyon sok minden lehet, s miközben e széket átlényegítik, a színész az egész nézőteret megmozgatja, vélemények hangzanak el, a gyerekek ötleteket adnak. Levente Péter kitűnő kiegészítő, játékvezető társa a zenész, Gryllus Vilmos, aki hangszerek, például egy cselló, átlelkesítésével lopja be magát a gyerekek szívébe. KittTnő játék az űrhajós élelmezési jelenet, amikor léggömböket pöccintenek a gyerekek közé, és csodálatos játék kezdődik. Abban különbözik sok más előadáson látott labda- és léggömbdobálástól, hogy itt egyrészt, pontosan körvonalazott dramaturgiai funkciója van a léggömböknek, másrészt a kis terem lehetővé teszi, hogy minden gyerek legalább egyszer hozzáérhessen a lufikhoz, a játék tehát nem válik öldöklő versennyé, harccá; ki szerezze meg a léggömböt. Ehhez hasonlóan az előadás szinte minden eleme végig van gondolva, színházi, és pedagógiai-pszichológiai téren is. Levente Péter néhány gyerekkel az előtéri epizódtól kezdve állandó kontaktust tart, ezek a gyerekek a színházterem különböző pontjaira kerülnek, így azok, akik körülöttük ülnek, úgy érzik, velük is közvetlenül beszélget a játékos. Itt is szerepet kap néhány gyerek, ez a legkevésbé megoldott részlet. Az űrhajó földi személyzeteként a gyerekeknek nincs valódi feladatuk,

s így hosszú percekre - a cselekmény menetének megfelelően - magukra maradnak, zavartan álldogálnak, sem a szereplőkhöz, sem a nézőkhöz nem tartoznak. 3) Leventéék következő előadása, a Motoszka, szintén hasonló úton jár. Az első rész itt is a gyerekek lazítása, leválasztása felnőttekről. A második a ráhangolás: a szín-