Ifjúság és színház - szociológiai vizsgálat 1974-75 (MSZI, Budapest, 1976)

III. Televízió és a színházi kultúra terjedése

Ennek a f olyaiaatnak, tehetjük még hozzá, követke­ző állomása a rádió és a televízió volt. A tévó-szinház demokratizálásában a Magyar Televízió úttörő szerepet játszik. Rajnai András szerint az elektronikus diszletek és képformák szükségtelenné teszik a tul sok szöveget, a pátoszt; "a fellengző szinházi stilus itt nem alkalmazha­tó". A "Pokol" jelentős nemzetközi sikere óta a világ te­levíziózásának legkiválóbb szakértői és esztétái foglal­koznak elgondolásukkal. Az UNESCO salzburgi konferenciáján megállapították, hogy "a világ televíziózása az USA keres­kedelmi vagy a BBC kulturális modelljét vette át. Az első­ben a reklám a fontos, és nem a műsor, a másodikban pedig csupán közvetitik, de nem teremtik ujjá a hagyományos mű­vészeteket, ezért ezek nem is hatnak a tömegekre. A magya­rok lefordítják a tömegek nyelvére az elektronikus kép se­gítségével a müveket, s ez a tévé uj, harmadik modellje. Ezt kell az UNESCO-nak népszerűsíteni." A Szinházi Intézet egy korábbi vizsgálatában meg­kérdezett 936 tanuló 3/4—része közölte, hogy a tévé rész­ben vagy teljesen helyettesíti a színházat. Mindamellett a szinház különböző társadalmi réte­gek tudatában még mindig szinte a - műveltségként értel­mezett - kultúra szinonimája, s így, mint a kultúra álta­lában, a társadalmi státusz kifejezője. A színházzal, szimfonikus zenével fémjelzett kul­túrát sok munkás- és parasztfiatal nálunk is elutasítja, mint "az urak" kultúráját, s ha a munkásfiatalok egy ré­sze el is ismeri, nem veszi igénybe. Ez a mentalitás - amely sznobizmusra vezethet - az értelmiségnél a leggya­koribb, a középiskolásoknál is megfigyeltük. Az "Egy emlé­kezetes színházlátogatásom" címmel Íratott dolgozatok ar­ról tanúskodnak, hogy a fiatalok közül sokan nem az álta­luk vallott értékek szerint szelektálnak; egy matematika tagozatos negyedik osztályban arra a kérdésre, hogy szive-

Next

/
Thumbnails
Contents