Mályuszné Császár Edit: Rakodczay Pál válogatott írásai (Színháztudományi Intézet, Budapest, 1961)

Előszó

az idegen tetszetős külsejű, biztos fellépésű, minden kispolgári gátlástól ment egyéniség volt, mint a színészek általában. A pesti polgárság, hasonlóan a bécsihez, régtől fogva hajlamos volt a theatrománlára.A fiú eszmélésének éveiben a Nemzeti Színház csillaga gyorsan emelkedett. Társadalmunk most kezdte befogadni, sőt jelentékeny közéleti személyiségnek elismerni nevesebb tagjait. A színészek jó hazafiak,bátor forradalmárok, vitéz szabadságharcosok voltak. Mind szabadelvűén gondolkoztak. Ebben az időben már jómódban éltek, külföldi utakat tettek. Mindezen túlmenőlég pedig a hazai nyelv és művelődés reprezentánsai, már pedig az ötvenes évek végétől kezdve a polgárság szinte rohammal akarta bevenni a magyar szellemiség sáncait. A színház iránti szenvedély történetét, az ifjúság első éveiben, híven elmondja az alább közölt Önéletírás. "Leíró kritikái" tájékoztatnak affelől,milyen forró érdeklődéssel figyelt színházi estjein. Érdeklődése ebben az időben,1876 után - amikor a magyar színészet, úgy látszott, mindörökre eltaszította magától - nem korlátozódott a magyarnyelvű színházi produkciókra. Már Kassán, az önkéntesség után vállalt állásában, sűrűn látogatta a németeket, amikor a nyári évadban a kis színház német társulatot látott vendégül.Visszatérve a fővárosba, itt is rendszeresen felkereste a Gyapju-utcai színházat. Ezekről az előadásokról németül irt. Lewinsky példáján fellelkesülve, megkísérelte a német szinészséget Is, körülbelül ugyanannyi sikerrel, mint amennyivel a Színi Tanoda felvételi vizsgáján szerepelt. Nem maradt más hátra, mint a tanítói pálya.•• Bzldőtájt veszi kezdetét a színészekkel folytatott levelezés. Anyagot gyűjtött később megírandó színháztörténeti müvéhez. Arra, természetesen nem gondolt, hogy a történetíró munkája szintén szakképzettség kérdése s ha a kor nem is volt nagyon kényes a helyes nyelvhasználat ós az