Alpár Ágnes: A Városliget színházai (OSZM, Budapest, 2001)

Jókai Színkör (1923-1932)

Magyar Színpad kör legidősebb tagja, Parányi Adolf, tizenöt évig volt a régi Népszínháznál, a legfiatalabb tag pedig tavaly végzett Rózsahegyi-növendék. Ilyen társulattal lehet dolgozni s be is bizonyítjuk, hogy amit mi csinálunk, az komoly és nem ligeti nívó... Panaszkodik, hogy milyen rekedt. Nem csoda. Vasárnap háromszor egymásután játszotta el minden húzás nélkül Ocskayt. Délután négytől éjszaka tizenkettőig egyfolytában összesen tizenöt felvonást. Külön díszletfestőjük is van. Miklós Gyulának hívják. Tavaly még Spanyolországot járta mint süketnéma magyar festő. Kávéházról kávéházra járt és szó nélkül rajzolgatta a vendégeket. Csak a szállodájában tudták róla, hogy nem süketnéma, de ott viszont azt nem tudták, hogy festő. így meg is élt egy darabig. Lefotografáljuk a társulatot és kimegyünk a nézőtérre. Telt ház van. Itt nincs konjunktúra. Minden jól megy." 700 Molnár Ferenc: Liliom. Egy angyalföldi csavargó élete és halála 6 fv. Rend.: Rédey Frigyes A Liliomot pedig így méltatják: „Liliom a Városligetben, ahol a hallgatóság is Liliomokból, Julikákból és Marikákból áll. Kárpótlásul adta a jó Isten ezt a gyönyörű szeptembert az embereknek a sok bánatért, a hosszú, hideg télért, a szűkös nyárért, kevés napsugárért, meg mindenféle szomorú és kegyetlen dologért, ami mostanában úgy ellepett bennünket, mint novemberi kert kopár gallyait a zúzmara. Künn kószáltam a Ligetben, csütörtökön délután. Nagyon fájt a szívem, amikor a régi igazi Vurstli helyén, ahol a turbános fejű Török bácsi (akit igazi nevén Üzlet Áronnak hívtak), árulta két krajcárért a stanicli fügét, meg a diákabrakot és ahol még alig húsz évvel ezelőtt a »Kis Milimaxi sétálj le és tedd meg minden kötelességed« csodálatos üveghengere előtt bámészkodtam. A kopaszodó orgonabokrok, lombjuk fakult akácfák között elmaradoznak az őszi gondolatok. Mire bevetődöm a két ringlispíl mellé, már csak a mai Vurstlit látom, amelynek ha nincs is meg az a kedves, szabálytalan, rendezetlen, őserdőszerű romantikája - megvan az új ruhába öltözött régi publikuma. Biztos, hogy ugyanazok a pesztonkák, bakák, villamoskalauzok és egyéb tisztességes ligeti népek barátkoznak egymással most is odakünn, akik régente. Hallgatom az egyik erőművészbódé kikiáltóját és eszembe jut: Liliom. Innen vitte Molnár Ferenc be a Vígszínházba és innen indult messzi Amerikába, meg szerte a világba. Megfordulok és a másik oldalon szemembe ötlik egy plakát, amin nagy fekete írott betűkkel ez áll: Liliom, egy angyalföldi csirkefogó élete és halála hat felvonásban. Közelebb megyek, hát látom, hogy a Feszty-körkép épületében, a Jókai Színkörben Molnár Ferenc színdarabját játsszák. No, ezt megnézem! Jegyet váltok tizenhétezer ötszáz koronáért. Bemegyek a nézőtérre. Alig van már üres hely. Mintha a Vurstli egész népe itt volna. Ugyanazok a kalauzok, háztartási alkalmazottak - húsz évvel ezelőtt még ezek is cselédlányok voltak - és közöttük becsületes arcú polgárok, angyalföldi adófizetők. A jegyszedőnő azt mondja, hogy az ötórai előadáson, amióta a Liliomot adják, az egész Liget itt volt a színházban. Mindnyájan kíváncsiak a Liliomra.. Nyitánynak a Denevér egyveleget adják, majd megjelenik a függöny előtt egy fiatal színész, kék zakóban nagyon értelmesen, meglepő intelligenciával elmagyarázza, 82