Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon (OSZM, Budapest, 1992)
II. A NÉPSZÍNHÁZI FORMÁKTÓL A SZÍNPADI STILIZÁ-LÁS FELÉ (1841-1941) - 4. Előadások a reteatralizálás jegyében
kus triója vidám scherzóra emlékeztetett. Más szavakkal, az előadás elszakadt a naturalista valósághűségtől, és eszközeit tekintve a színház újrateatralizálásának folyamatába illeszkedett. Érdemes itt felidézni azt az átdolgozói-rendezői vállalkozását, amely ugyancsak a Fogadósnéhoz fűződik, a Magyar Állami Operaházban, 1924-ben. A dalszínház ezúttal olyan fiatalkori Mozart-operát tűzött műsorára, amit ebben a formában a zeneszerző meg sem írt. Az álruhás kertészlány (La finta giardiniera) című opera zenéjéhez a Fogadósné szövege alapján Mirandolina címen írt a rendező új librettót. Felfedezte ugyanis, hogy a cselekmény hasonlósága mellett a szereplők száma is azonos, ami lehetővé tette, hogy az eredeti dalszövegek egy részét is felhasználja. Csupán az eredeti nyitányt cserélte fel Mozart egy befejezetlenül maradt operájának, a Lo sposo delusonak nyitányával, és a nyitány közben feltárulkozó színpadképet az összes szereplő pantomimes felvonulásával tette mozgalmassá. Ez alkalommal Sándor Erzsi játszotta a Fogadósnét, Szudi Ferenc Ripafratta lovagot, Gábor József Forlipopoli márkit, Marschalkó Rózsi a pincért. A Settecento légkörét árasztó neorokokó opera-előadást mindenki, így a külföldről is idelátogató számos szakértő dicsérte, de a Mirandolina csupán érdekes rendezési kísérlet, zenetörténeti kuriózum maradt. ELŐADÁSOK A RETEATRALIZÁLÁS JEGYÉBEN Az operaházi előadást megelőzően 1924. márciusában a Vígszínház mutatta be a Fogadósnét, de ennek fordítását madame Darsenne átdolgozása alapján Szini Gyula készítette. Mirandolina szerepét a színház vezető színésznője, Varsányi Irén, a kritikák szerint csupa bájjal, üdén, elbűvölő kacérsággal játszotta. Figurája abszolút főszereppé vált azáltal, hogy a francia átdolgozás elhagyta a két színésznő alakját, ami feltétlenül gördülékenyebbé tette a cselekményt. A játék folyamatosságát segítette elő a rendező, Bródy Pál azzal, hogy a szöveget erősen meghúzta, és az egy színen zajló három részt nem szakította meg hosszabb szünetekkel, hanem a színpad pillanatnyi elsötétítésével és zenei átkötésekkel jelezte a felvonásközt. A szöveg tömörítésére és a játék folyamatosságára azért is szükség volt, mert a Fogadósné bemutatójára G. B. Shaw Nagy Katalin című darabjával egy műsorban került sor. A ritmusos, együttes játékra utal a Napkeletben Galamb Sándor megállapítása: „A színészek játéka teljesen összehangolt és pergő modorú volt." - És még mindig Duse híres alakítására emlékeztetve írta Varsányi Irénről, hogy maga volt az elevenség és bájosság, finom, gazdag arcjátéka jól érvényesült. 2 0/ A Magyarság kritikusa szerint Varsányi Mirandolája (sic!) gondos, meleg színművészi alkotás, ha nem is ér el a dusei magasságig. A kritikából az is kiderül, hogy a színészi alkat és színpadi alak találkozása nem jött létre: „ ...Mirandola sokkal könnyedebb, bájosan haszontalanabb alak, sem40
