Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon (OSZM, Budapest, 1992)
II. A NÉPSZÍNHÁZI FORMÁKTÓL A SZÍNPADI STILIZÁ-LÁS FELÉ (1841-1941) - 3. Goldoni színművei és Hevesi Sándor
nak színpadi és komikai megoldása. Ennek csúcspontja a III. felvonás vasalási jelenetében történik meg, amikor a szinte őrületbe kergetett Lovagot a Gróf és a Márki leleplezik. Mirandolina tehát elérte célját: csúffá tette a dölyfös férfiakat, és nemének dicsőséget szerzett. A rendező nemcsak a főszerepeket játszó színészek alakítását dolgozta ki, hanem játékmesteri figyelme a mellékszereplőkre, így a Lovag szolgájára és a két színésznőre is kiterjedt. Az egyéni vonások komikus-ironikus bemutatása mellett az összjáték kidolgozására is gondja volt. Az Arisztophanesztől a modern idők külföldi és hazai szerzőiig terjedő, vígjátéki ciklus 17 darabjából Hevesi egymaga hatot, köztük a Fogadósnét vitte színre. A ciklus bevezető konferenciáit újságírók - Rákosi Jenő, Hevesi Sándor, Heltai Jenő, Beöthy Zsolt, Radó Antal - tartották. A klasszikus értékekre utalva figyelmeztettek, hogy a Nemzeti Színháznak nem a magánszínházak műsorát követve kell versenyeznie. Előadásában 1 7 Radó szemléletesen hangsúlyozta, hogy a velencei újító színpadi szerző Olaszország első igazán demokratikus írója, aki beaumarchais-i merészséggel elsőként faragott hősöket a komornyikokból, és hősnőket a varrólányokból, mert reformja során támaszkodhatott városa egyik befolyásos osztályára, a kereskedő polgárságra. Az emberi hibák, a viselkedésbeli fogyatékosságok kigúnyolására szolgáló jellemvígjáték ebben a körben talált leghálásabb közönségére. Radó szerint Goldoni főként a velencei polgárság és a néptípusok rajzával remekelt, épp azokban a darabokban, amelyek mint minden igaz népszínmű a legnehezebben fordíthatók le idegen nyelvre. Ami a Fogadósnét illeti, Mirandolina - Radó értelmezésében - „élettől pezsgő, finom részletezéssel kidolgozott alak, amelyben minden vonás plasztikus". Az Alkotmány kritikusa szerint 1 8 viszont „...az emberek, akik ebben a darabban tovalebbennek..., nem a valóságos élet súlyos részesei, hanem hajlongó, bókoló babák. Nem olasz babák, mindegyik francia gyártmány." (Vaskos tárgyi tévedés. A Fogadósnét a szerző 1753-ban, Velencében írta.) A Budapesti Hírlap 1 9 dicséri a vígjátékot, Goldoni nőismeretét, és megjegyzi, hogy „Ligeti Juliska, bár nem tudta elfelejtetni Duset, kedvesen ravasz, egyszerűbben kacér és rejtettebben jókedvű volt". Mindkét kritika elégedetten szól Pethes Imre Ripafratta alakításának egyszerűségéről és erejéről, aztán megállapítja, hogy Rajnai Gábor igen friss Fabriziót állított színpadra. A kritikákból kiderül, hogy Hevesi nem a karakterek, közelebbről egy autonom női sors bemutatására törekedett, hanem gáláns történetet adott elő, kedves incselkedésekkel, ártatlan tréfákkal. Valóban Hevesit a komédiák színrevitelénél nem annyira a realista jellem- és környezetrajz érdekelte, hanem sokkal több figyelmet szentelt a játékosságnak, a korhű atmoszférának, amelyhez a stilizálást, a rögtönzést, a mozgásban rejlő táncos-zenei hatásokat is igénybe vette. A komédia 1929-es kamaraszínházi felújításában a szerelmi ugratás mellett előbukkant több, egyéni magatartást meghatározó, társadalmi súlyú mozzanat is. A számítás, az érdek, a haszon, a pénz szerepe és a befejezésben kicsúcsosodó polgári józanság. Hevesi rendezése a játékosságra összpontosított és eltávolodott Goldonitól, mert a figurák rajzát a commedia dell'arte-típusok felé vitte vissza. Mirandolina szerepében N. Tasnády Ilona a női kacérság és ravaszság egész skáláját megszólaltatta; Pethő Attila, Náday Béla és Pethes Sá idor komi39
