Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon (OSZM, Budapest, 1992)

II. A NÉPSZÍNHÁZI FORMÁKTÓL A SZÍNPADI STILIZÁ-LÁS FELÉ (1841-1941) - 3. Goldoni színművei és Hevesi Sándor

Imrének kell nyújtanunk. Mesteri természetesség, a jellemszínezések hatalmas skálája tényezői ez istenáldotta művészünk tehetségének.

1

0 Az előadásról megjelent recenziók írói ellentétes véleményeket fogalmaztak meg. Ábrányi Emil Goldoni reformátori művészetét igen elismerően méltató, Magyar Nemzetben megjelent cikkében

1

1 hangsúlyozza, hogy nála senki sem tett a színpadon több szolgálatot a demokráciának, a polgári elemnek, kivéve Beaumarchais-t, majd megállapítja: „Nem lehet elvitatni tőle, hogy nemcsak a maga nemzetére volt rendkívüli hatással, hanem a comica goldoniana túlment Itália határain, és kifogott a diadalmas időn." A továbbiakban kifejti, hogy a rendezés a sok változásból álló vígjátékot egy színbe vonta, és ezen a színen gyors tempóban pereg le a jól összevágó előadás. A színészi játékból Pethes alakítását emelte ki, aki könnyedén, élesen jellemzett és virtuóz módon beszélt. A Budapesti Hírlapban megjelent kritika szerint az előadás leleményes volt. Az egy színen játszódó cselekményhez a színpadot kerti fal osztotta két részre, így lehetett a darabot két óra alatt eljátszani. Pethes minden túlzás nélkül tudta a hiú, eszelős, szemtelen Lelio figuráját humorral és komikummal élvezhetővé tenni.

1

2 Ezzel szemben szigorú hangot ütött meg A Nap kritikusa, amikor elmarasztalja az elszáradt komédiát, a szereposztást és a dilettáns, tehát fontoskodó rendező ötlettelenségét és színtelenségét. Véleménye szerint Pethes nem tud füllenteni; ha kihozzák a sodrából talán embert is öl, de erőltetve, nehezen és bájtalanul hazudik.

1

3 Az Újság a rendezést bírálva kéri számon az előadás játékstílusát. Kifogásolja, hogy a darabot köznapi színezetben adták elő, és a csupa élet, könnyed Lelio megelevenítését „Pethesnek szívós bagariabőr játékára bízták

1

4." A kritikák tehát hansúlyozták, hogy a cselekmény a jellemekből fejlődik ki, a Hazug igazi jellemvígjáték. Pethes súlyosabb egyéniségével szemben viszont kiemelték Horváth Jenő, Náday Béla, Kürthy György, Vizváry Mariska, Ligeti Juliska, Rózsahegyi Kálmán, Hajdú József kellemes összjátékát. A rendező személyének felderítéséhez még egy dokumentum áll rendelkezésre. Ez Hevesi Sándor 1927. április 6-án kelt válaszlevele Edgardo Maddalena professzornak. A velencei professzor Goldoni színházának külföldi fogadtatásához gyűjtött anyagot, és Pasteiner Iván, az Egyetemi Könyvtár igazgatója tanácsára fordult magyarországi színháztörténeti adatokért korábban a Nemzeti Színház igazgatójához. Hevesi levelében részletesen szól a Fog a d ós né szövegének fordításáról és színreviteléről, a korábban bemutatott Goldoni-komédiák fordításáról és átdolgozásáról. Kissé pontatlan dátum-megjelöléssel közli: „C'est moi qui ai fait la mise en scene de II bugiardo (premier representation en 1906)"; majd jelzi, hogy a következő évadban a Különös kaland (Curioso accidente) című Goldoni-komédiát viszi színre, saját fordításban.

1

5 Ebben az időben Hevesit már egyre-másra érték a támadások, a Nemzeti Színházban pozíciója megrendült, ezért a körülmények is közre játszhattak abban, hogy ez utóbbi tervét nem válthatta valóra. Janovics Jenő biztatására még 1901-ben lefordította a Fogadósnét, de a tervekkel ellentétben a darabot nem mutatták be a Várszínházban, 1906-1907ben Kolozsvárott játszották. Az a lelkesedés, amellyel Hevesi Duset és Miran37