Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon (OSZM, Budapest, 1992)
II. A NÉPSZÍNHÁZI FORMÁKTÓL A SZÍNPADI STILIZÁ-LÁS FELÉ (1841-1941) - 2. Olasz színtársulatok vendégjátéka Budapesten
Duse sikerei fokozták a lelkesedést az olasz színház iránt, és elmarasztaló véleményeket váltottak ki a Nemzeti Színház játékstílusával szemben. Új nézetek születtek a színjátszás lényegéről, és a színházlátogatók is szánakozva beszéltek a Nemzeti dohos levegőjéről, a cikornyás játékról, a hamis szavalásról, ami a természetes prózamondást a jambussal helyettesíti. Hevesi Sándor Dusera mint mimikus színészre, vagyis megfigyelésekből, részletekből alkotó jellemszínészre emlékszik, aki a realisztikus-karakterisztikus színjátszásból a lírikus-klasszikus színjátszás régiójába emelkedik. „Természetessége, közvetlensége a legapróbb élethűséggel párosult, így játszotta Goldoni Fogadósnőjét, ezt a kacér, fortélyos, kacagó nőcskét. 7" A Fogadósnőve 1 Duse bebizonyította, hogy tehetsége nem ismer szerepköri korlátokat a tragikus, melodrámai szerepek mellett vígjátékban is teljes értékű alakítást nyújt. A késő romantikus stílust követő, korábbi olasz társulatok előadásaihoz képest egészen új színházi kifejezéssel lepte meg közönségét a velencei Compagnia Comica Goldoniana. 1894 tavaszán, Giacinto Gallina vezetésével tizenhárom estén lépett fel Feld Zsigmond városligeti színházában, ahol a Chioggiai csetepatét egy chioggiai táncjátékkal egy műsorban, a Hazugot három estén, A velencei ikreket, valamint a BugrisokaX egy-egy estén játszották. A sajtó már a társulat érkezése előtt foglalkozott Goldonival, bemutatta a társulat tagjait, köztük a kitűnő, és Olaszország-szerte ismert Ferruccio Beninit, majd az előadásokat követően elismerően méltatta a színészek teljesítményét. A Pesti Hírlap április 30-i száma azt emeli ki, hogy a játék mentes minden mesterkéltségtől, technikai bravúroktól, a színpadon Goldoni hiteles figurái kelnek életre. Az előadásokon - a viharos idő ellenére - jelen volt a fővárosi színházi élet számos tekintélyes képviselője, így Blaha Lujza, Lánczy Ilka és Jászai Mari, aki a búcsúesten, a Bugrisok előadásán minden olasz színésznek egy-egy szál rózsával kedveskedett. A jelenlévő, sajnálatosan mérsékelt létszámú közönség és a hazai művészek lelkesen ünnepelték a kitűnő színészekből álló társulatot, amely - szemben a korábbi, nagy nevekből álló és nemzetközi repertoárt játszó társulatokkal -, az olasz dráma- és színjátszás eredményeit összegező, kollektív játékkal keltett elismerést. A korabeli beszámoló méltatta Ferruccio Benini felülmúlhatatlan játékát. A nézők távolmaradásának okát azzal magyarázta, hogy „mindig csak a divatokkal úszunk, hiányzik a kritikai szellem és a tudásvágy" . Amikor a társulat két év múlva visszatért Budapestre, akkor a korábbi vendégszereplés során már játszott három Goldoni-komédiával - Chioggiai csetepaté, A hazug, Bugrisok - lépett fel az alig két hónappal előbb felavatott Vígszínházban. A Pesti Hírlap július 12-i, illetve július 16-i számában a természetes színészi játékot, a karakterisztikus kosztümöket méltatta. A kissé kimerült, hazai népszínmű-játszás állapotára utalva megállapította, hogy egy ilyen együttes sok örömet szerezhetne a pesti közönségnek a népszínmű színpadon. Hevesi Sándor kritikusi minőségben látta a Chioggiai csetepaté című előadást. A rendezésről, valamint a színészi játékról szólva megállapította, hogy az oly tökéletes, mintha a szereplők nem is színpadon volnának, hanem otthon diskurálnának vendégeikkel. (Hevesi itt szinte Goldoni első komédia gyűjteményéhez, az 1750-ben írott bevezető szavait használja. Tutte le opere di C. 34
