Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon (OSZM, Budapest, 1992)

BEVEZETŐ - I. GOLDONI SZÍNMÜVEI MAGYARORSZÁGON MEGJELE-NÉSÜKTŐL A NEMZETI SZÍNHÁZ MEGSZÜLETÉSÉIG (1759-1841)

műveiből született sokféle fordítás közül Saal Lipcsében „ezidáig 12 kötetben megjelentetett" komédiagyűjteménye tűnik a legjobbnak. 1

1 Ebben az esetben azonban nem is annyira a müsoradatok az érdekesek, inkább az a tény, hogy Szebenben az akkori európai színházművészet különböző és korszerű eredményei voltak jelen, amelyek alapot szolgáltattak arra, hogy a pedagógus hajlamú és elméleti beállítottságú Hilverdinget kifejezetten színházi hetilap megjelentetésére késztessék. Erdeme, hogy a bemutatott darabok ismertetésén túl színházművészeti kérdésekkel, a színészi játék esztétikájával és technikai problémáival foglalkozott történeti megvilágításban és európai perspektívából. Ezért tűnik érdekesnek néhány gondolat összevetése az európai polgári színház egyik jelentős alakjának, Carlo Goldoninak nézeteivel. A színházzal szemben táplált korábbi ellenséges indulatok leszerelése céljából mind Hilverding, mind Goldoni hangsúlyozza a színházban a jó ízlés szerepét, amelynek arra kell irányulnia, hogy felszámolja az alantas komikumot és a közönséget nemesebb eszközökkel szórakoztassa. Olyan igény ez, amely mögött a színház társadalmi szerepének elfogadtatása áll a felvilágosodás korában. Amikor a jó ízlés fontosságát hangsúlyozzák, az alantas bohóckodás és rögtönzés színpadi túlzásaival szemben a szabályos, tehát szerzői szövegen alapuló színpadi játék érdekében lépnek fel, kritikai észrevételeik iránya azonban különbözik. Amíg Goldoni a színészek figyelmét hívja fel az ízléses, senkit meg nem botránkoztató játék fontosságára, Hilverding bevezető szavaiban a nagyérdemű közönséget kéri, „ne kényszerítse a színészeket, hogy mindennapi kenyerük megszerzéséért megalázkodjanak és kéregessenek." A negyedik számban ezért elmarasztalja a közönségnek azt a részét, amelynek „a bámulatot keltő, látványos jelenetek jobban tetszenek, mint a gyengéd vonásokkal megrajzolt érzések; egy részeg tisztviselő megjelenését szívesebben fogadják, mint Lessing Emíliájának vagy Sophiejának könnyeit." Amíg tehát, mint ismeretes, Goldoni a komédiában a karakterábrázolást tartja fontosnak, az egy-két évtizeddel később megszólaló Hilverding a gyengéd érzelmekkel teli ábrázolás jelentőségét hangsúlyozza, jelezve a szentimentalizmus fokozatos térhódítását. A Teatro comicobani 1

2 Goldoni arra figyelmeztet, hogy a színésznek képeznie kell magát, szorgalommal, rendszeresen részt kell vennie a próbákon, hogy a figurát természetesen és valószerűen ábrázolja. Ezzel kapcsolatban jegyzi meg, hogy ha a komédia szövege jól illeszkedik a színész természetéhez, ez sikerülni fog, és ebben az esetben minden fejlődőképes, maszkos játékhoz szokott komédiás szívesen lát majd a szövegtanuláshoz, vállalja az alaposabb felkészüléssel járó többletmunkát. Az iskolázott, életet jól ismerő, szorgalmas és jó szereptudással rendelkező színész iránti igényt Hilverding is hangoztatja. Úgy tűnik azonban, a negyedik számban kifejtett észrevételek alapján, hogy számos színész alakítását teszi tönkre vagy nehezíti meg, hogy az elvek a gyakorlatban nem érvényesülnek: „...és van olyan színész, aki egy rosszul irányított színházban kezdte pályáját, ahol nem ismerik a társulat tagjainak tehetségét és képességét, a szerepek kiosztásánál pedig nem veszik figyelembe a Természet adományait, ahol tehát a színész kénytelen saját tulajdonságai ellenére alakítani." Goldoni, aki mindig a kompromisszumokat kereste, arra inti az új tá sulati 15