Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
A készülődés évei
va — főként Freud elméletével foglalkozik. Publikációi sorra megjelennek külföldön is. 1934-ben, a Reale Accademia DTtalia római nemzetközi tudományos kongresszusán elhangzott előadásaiból (erre az eseményre még visszatérek) a Római Akadémia két előadását adja ki: Theater, Film und Radio (német nyelven), Cultura teatrale, scienzia teatrale e Stato (olasz nyelven). 2 8 Nem szándékozom számba venni mindazokat a tanulmányokat, cikkeket, különböző sajtóorgánumokban, kiadványokban megjelent előadásokat, amelyeknek — terjedelmi okokból — csak kis része lelhető fel az Új színházat! című kötetben. Ebből a mintegy százötven különböző tárgyú és terjedelmű írásból egyre határozottabban rajzolódik ki Németh nevelői szándéka. Szerves része ez színházművészetünk reformjára irányuló törekvésének. Németh nevelési és tudományos tervei egybeesnek a nagypolitika megújulást hirdető jelszavaival. A magyar szellemi élet jövőjéért munkálkodóknak — pártállástól függetlenül — figyelembe kell venniük a hatalom reformtörekvéseit is. A felülről meghirdetett reform Gömbös Gyula (kulturális vonalon: Hóman Bálint) nevéhez kapcsolódik. Gömbösék is reformokat sürgetnek, és a német és olasz politikai mintához való felzárkózás érdekében „szinte egészen titokban" — mint azt Glatz Ferenc megjegyzi — az egész országot átfogó propagandagépezet kiépítésén fáradoznak. Hóman Bálint és tanácsadói pedig: „... a közművelődési eszközöket a kulturális élet egészét átható egységes nemzeti célok szolgálatába kívánták állítani". 2 8 „Egységes nemzeti célok"! Mit ért; ezen Hóman Bálint? Vajon, a közművelődési eszközökhöz sorolja-e a színházat? A kérdésekre egyik 1935-ös képviselőházi beszédéből megkapjuk a választ. „A színházat, mint nemzetnevelő intézményt fogom fel, és ennek érdekében előkészítendőnek tartok egy színházi törvényt, amely a vidéki színészet, a vidéki városok színművészeti kultúrája tekintetében hozna bizonyos újításokat, és szükségesnek tartom a meglevő vidéki színészet sokkal intenzívebb támogatását". 3 0 Jóval az előbbi képviselőházi beszéd elhangzása előtt már nyilvánvaló, hogy színházművészetünk hanyatlása a kritikus ponthoz érkezett. A harmincas évekkel beköszöntő szellemi és anyagi válság egyformán érinti az állami, városi és magántőkével működő színházakat. A folyamat a Nemzeti Színházban kulminál. Hevesi Sándor 1932-ben végleg távozik a Nemzeti igazgatói székéből. 3 1 Karafiáth kultuszminiszter nyomására tart ki eddig, miután 1932-ben újsághír közli, hogy Wertheimerék meghívták az év őszén megnyíló Magyar Színház élére. 3 2 Hevesi helyét Márkus László foglalja el, aki kendőzetlenül tárja, fel a centenáriumi ünnepségek előtt álló Nemzeti Színház helyzetét egy Hóman Bálintnak küldött jelentésében: „ ... reménytelen darabok is legslendriánabb előadásban kerülnek színre ... " 3 3. Jelentésében a Nemzeti társulatát katolikus legényegyletek hitbuzgalmi mükedvelőihöz hasonlítja. A Nemzeti Színházból kiebrudalt 49
