Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
A készülődés évei
rodva, sértetten ír az akadémián eltöltött három és fél éves működéséről: az akadémián, „amelynek aktív előadó tanára voltam, s ahol egy éven át havi 2 pengős óradíjért tanítottam, egy éven át pedig teljesen ingyenesen, Ódry Árpád (Odry 1930-ban veszi át Sebestyéntől az akadémia igazgatását) ... 1932-33-ban az ingyen tanítás ellenértékéül végleges kinevezésemet megígérte, s a javasló felterjesztést garantálta — de ezt nem tartotta meg, sőt! —, nem vitt be, holott erre már 3 ízben volt alkalma; s színészpedagógiai működésem, amit az akadémia rendezői tanfolyamán, az Orsz. Színészegyesület Szín észképző Iskolájában (szintén ingyen) s magánpraxisban (Lehotay Árpád például az én tanítványom) végeztem ... stb." 1 6. Horváth Árpád jeremiádját kiterjeszthetjük a rendezőnevelés sorsára is. A rendezői tanfolyam egy év kihagyásával az 1931-32-es tanévben ismét elindul, de Odry éppúgy nem támogatja, mint majd 1937-től — Odry halála után — a Színművészeti Akadémia élére kinevezett Kiss Ferenc sem. Németh ebben az időben Berlinben tartózkodik, talán ez is magyarázza, hogy neve fel sem merül a két évadot végigvergődő rendezői tanfolyam tervezésénél. Reálisan nézve: ha itthon lenne sem számíthatna Hevesi meghívására. Feltevésünk alátámasztására csak egyetlen szempontot emelünk ki. Hevesi már jóval korábban — nem Németh Antalra célozva — megírja, hogy mi a véleménye a 19-20 éves doktorokról és filozopterekről [sic!], „akik mint dramaturgok és rendezők új színészboldogító és színpadmegváltó eszmékkel állnak ki a színpadra új felfogással... , minden színpadi gyakorlat és minden egészséges elmélet nélkül... filozófiai mélységekbe, képzőművészeti rejtelmekbe, pszichoanalitikai talányokba ereszkednek... stb." 1 7 Hevesi konklúziója értelmében: „A rendezőnek ... vissza kell térnie a kulisszák mögé, akár a névtelenség ködruhájába — legalábbis ködsipkát kell a fejére tennie, ha nagyon kezdik emlegetni... Reinhardtot továbbra is dicsérhetjük, mert sok szépet és nagyot teremtett, de a ripacs-rendezőknek azt a nemzedékét, amelyet az ő nevének fedezete alatt tudás, tehetség és tapasztalat nélkül szabadítottak rá a legnemesebb művészi matériára, az eleven színészre, Európa-szerte le kell söpörni a színpadról... ", 1 7 A csatabárd tehát ki van ásva a reformerek ellen, már jóval Németh jelentkezése előtt. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egy „önmagát játszó rendező" ködsipkát húzzon a fejére. A rendezői színház nemcsak esztétikai célok jegyében dolgozik, elsősorban mondani akar valamit. Valamit, amiben a kor lényegét felismeri, és amivel azonosulni tud. „A szerző szándéka nem olyan fontos nekünk, mint a magunk gyönyörűsége, s mi olyan ingert kívánunk, amely homogén velünk" — szögezi le Goethe. 18 Az ingert társadalmi és politikai problémák váltják ki. Ez a rendezői magatartás jelen elleni lázadó rendezőket kíván, ezt példázzák a széles körű európai reformtörekvések is. Csak századunk második felében kezd 45
