Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Függelék - Az ember tragédiája 1944~es új rendezői terve (Németh Antal előadássorozata a rendezőképző akadémián)

A sorozatosan bekapcsolódó kocsiszínpadi képekhez fokozatosan jelennek meg a hátteret ábrázoló diapozitívek. A negyedik vetítéssel már a külváros szélén vagyunk. Az ötödik vetítés külön géppel történik. Időközben Ádám és Lucifer megérkezik a jobboldali emelvényre. Az egész szín az esti órákban, korabeli hideg gázfény mellett játszódik le. A negyedikként vetített háttérrel az egész kép hátratolódik, ekkor bukkan fel Ádám és Lucifer a jobboldali emelvényen, s itt hangzik el Ádám utolsó szövege a haláltánc előtt. Megkezdődik a temetői jelenet. Visszaforgatjuk a vetített képeket (4-3-2-1). Kaleidoszkópszerü elvonulásuk után az 5. kép van a szín közepén. Meg kell találnunk azt a megoldást, hogy a temetői jelenet középre kerüljön. Csak a szereplőket hozzuk vissza, földi életük rekvizítumait nem. A külvárosi temetőben félelmetes éjszakai víziót kell teremtenünk. Ebben a jelenetben a földi élet már megnyugodott, szemben az előző mozgalmas világgal. A haláltánc alatt tehát minden más mozdulatlan. Minden sír várja a maga lakóját. Jobbról és balról jönnek azok, akik meghaltak. Ezt az asztrális világot világítással teremtjük meg. Olyan talajtagolás kell, hogy minden képzeletbeli sír el tudjon rejteni egy-egy embert. A névtelen szereplők hátul (részleges fekete takarások) tűnnek el a kereszterdőben rejlő sírokban. Elöl csak azoknak a sírjai vannak, akiknek szövegük van (A bábjátékostól a Nyegléig). Ok mindannyian azonos mechanikus (álomszerű) mozgással lépkednek sírjukhoz. Amikor valamelyik eltűnik, láthatóvá válik sírfelirata. A sírok gyorsan megtelnek. A háttérben a Föld képe növekedni kezd, rajta sírkeresztek. Már látszik a Föld fele, rajta keresztek milliói. Mintha az egész Föld kereszterdő lenne. A temető állandóan bővül, a vetített keresztek száma növekszik. Kétségtelen, hogy a temetővé változott Föld kiábrándító kép. Minden azt sugallja, hogy az ember Lucifernek dolgozik. (1944-ben vagyunk, a temetővé vált Európában.) A vigasztalan halál-kép befejezése Éva apoteózisa. A temetői finálé zenéje most vált, és diadalmas erővel hirdeti az Életet. Az ötös kocsira épített képben megjelenik Éva, mint az egyetlen életben maradt lény. A kocsiszínpad előrecsúszik. Éva teste sugárzik. Alakja felemelkedik, olyan, mintha lebegne. A kép körülötte átkopírozódik, majd elmosódik. Ádám utolsó szavaira („Oh Éva, Éva!") a vízió eltűnik, s előttünk áll az örök nő. A temetői vízió szikrázó fényekkel tűnik el. Az örök nő, aki az anyaság, fogalmával lépi át a tragédiát. Itt szólal meg először az a hang (Éva an^sága), mely a Tragédia végén felerősödik. Három szólótáncos jelenik meg, eltáncolja a három főszereplő konfigurációját, vagyis térbeli és eszmei elrendeződésüket és viszonyukat a tömeghez. Típusokat elevenítenek meg, például a Kéjhölgyet stb. A táncok mondanivalójának alapmotívuma: az anyaság legyőzi a halált. 196