Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Függelék - Az ember tragédiája 1944~es új rendezői terve (Németh Antal előadássorozata a rendezőképző akadémián)

szabadul a börtönből, 1854-ben házassága végleg összeomlik. Mindkét kép mögött megmutatkozik vágya, hogy korának megmutassa szabadságképét. A kettős lelki beállítottság fázisai: 1. Ádám először hisz a népben és érte akar élni, majd 2. csalódik benne és elfordul tőle (guillotine). Hasonló folyamat zajlik le a londoni színben is. A párizsi és a londoni színek eszmei problémái (a szabadság gondolata) már kezdettől ütköznek a hatalommal. Már Paulay 1883-as ősbemutatóján is ki kellett venni néhány jelenetet, mert a mondanivalót sértőnek találták. Hasonló probléma merült fel az első hamburgi bemutatón (1892-ben) és saját hamburgi rendezésem során. Madách világosan látta a jelenetek kényes tartalmát, mondanivalóját. Élt benne a törekvés, hogy a többi színnel szemben kissé elmossa az említett képeket. Drámai kifejezőerejük ezáltal gyengébb, valóságértékük kisebb lett. Ezen csak részben segíthet olyanformán a rendező, hogy elhagyja a második Kepler-jelenetet. Madách gondolatmenete: a szabadság eszméjének megvalósításából megszületik egy szabad társadalom. Amikor a harmadik rend (a polgárság) kivívja szabadságát, nyomban megszületik a negyedik rend: a proletariátus. Vele együtt teremtődik meg a kapitalizmus, s megkezdődik egy új társadalmi konfliktus. A londoni színben ennek a társadalomnak a negatív képét látjuk kibontakozni. Madách halálra ítélt társadalomként látja ezt, és sorsát gigászi haláltáncban fejezi ki. Ez a szín próbára teszi a rendezőt, akinek ezúttal szcenikailag kell érzékeltetnie az érzékelhetetlent. A költő itt gyakran korszakokat ugrik, egyik mondata még saját korának gondolatvilága, a másik már mintha jelenünkben született volna. A mondatok egymásra kopírozódnak. Madách „filmes" megoldással dolgozik. Gondoljuk meg: ötven évvel a film feltalálása előtt! Nem kétséges, hogy a rendező itt kitűnően alkalmazhatja a szimultán színpad képkötési rendszerét. Most vázoljuk fel a londoni szín rendezői megoldását. Ádám és Lucifer a Towerből nézik az utcai életet. A színtereket kocsikra építjük. Az egyik kocsin a bábjátékos bódéja. Ádám és Lucifer dialógusa fenn, egy nyitott pallón indul. Néhány másodperccel később megkezdődik a háttérvetítés. A színen London egyik külvárosa. A kocsiszínpad öt szegmentumára építjük a képeket. Ádám és Lucifer mozdulatlanok, a világ vonul el előttük. A kocsiszínpadra az elkerülhetetlenül reálisan megjelenítendő színtereket építjük fel. (Amikor a kéj hölgy-jelenetet egy zenés kávéház teraszára helyeztem, az „aranyalma"-dalból egy dizőz műsorszáma lett.) A régi rendezésben sátrakat építettek a háttér körül, és a sátrak előtt hömpölygött a tömeg. Ennek a megoldásnak az a legnagyobb hibája, hogy a rendező nem tudta ráirányítani a figyelmet a mondanivaló lényegére. 195