Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Függelék - Az európai színházi kultúra mai helyzete (Németh Antal előadása)

szetet. Ha arra gondolunk, hogy a múlt század második felében még szuffiták jelezték az eget, a tükrök, képek, függönyök, szekrények a legtöbb színházban a falra voltak festve, és a világítás régen gyertyákkal, később gázégővel történt — a forgószínpad és a villanyvilágítás valóban óriási haladást jelentettek a realizmus szempontjából. A realizmus szelleme, mely a való élet fokozatos megközelítésével mindjobban elhatalmasodott az emberi alkotások összes területén, ugyanakkor, amikor a képzőművészetben Bastien Lepage, Courbet és az utánuk következő impresszionisták művészetét ajándékozta Európának, a színjátszásban és a vele párhuzamos drámairodalomban a naturalizmus paradox stílusát alakította ki. Paradox a naturalizmus a színpadon azért, mert ennek alapelve sem a drámában, sem a színjátszásban nem gondolható következetesen végig. Csakhamar ki kellett ábrándulni tehát a való élet realisztikus utánzásából a színpadon. A naturalizmust a német Brahm, a francia Antoine és az orosz Sztanyiszlavszkij képviselik, a kiábrándulást pedig Reinhardt, Gordon Craig, Jevreinov, Vahtangov, akik előkészítették a mai színpadmüvészet kialakulását. Mint ahogy a piktúra fejlődéstörténetében nem elégítette ki az embereket a vizuális hatás valószerüsége és az esetleges, változó, optikai benyomás helyett valami mozdulatlant, igazabban létezőt kerestek a festők, egyrészt az érzelmi világ szuggesztív kivetítésében fedezve ezt fel, mint Van Gogh, másrészt a tér és testiség realitását hangsúlyozva, mint Cézanne — ugyanúgy egyes nagy rendezők is észreveszik, hogy a színpad mennyire alkalmas önálló művészi mondanivalók közlésére, csak a színjátszás formanyelvén keresztül kifejezhető tartalmak érzékeltetésére. Két nemzetnek van olyan színjátszása, melyben hiánytalanul tükröződik a mai kor minden vívódása a problémákkal: a németnek és az orosznak. A modern német színházi kultúra erősen teoretizáló, spekulatív, az orosz művészibb és intenzívebb. Mind a két nemzet a naturalizmusból indult ki és mindketten más eredményre jutottak. A német naturalizmus Brahm nevével forrott össze, aki színpadán kodifikálta a természetességet, közvetlenséget. A színpadi kép egy naturalisztikus festmény volt, ellesett figurák jöttek-mentek a világot jelentő deszkákon, nem parádésan, hanem karakterisztikusan öltözködve, ha kellett, hát rongyokban, ügyet sem vetve a közönségre, melynek gyakran hátat fordítottak, sőt orrot is fújtak. Mindezt halálos bűnnek tekintették elődeik, akik nagyon respektálták az „ezerfejü Cézárt". Hauptmann, Ibsen, Strindberg naturalisztikus drámáinak hőseit elevenítették meg a színészek pátosz, dikció nélkül, néha klinikai realizmussal. A modern orosz színjátszás első periódusában hasonlóképpen életábrázolásra törekedett. Érdekes és nem véletlen, hogy Csehovnak tartozik legnagyobb hálával az orosz színjátszás e korszaka. Az ő birtokán élt hónapokon keresztül, a külvilágtól elzárkózva, teljes elvonultságban néhány dilettáns színész, Sztanyiszlavszkijnak később világhírűvé vált gárdája. Heteken át egyebet sem tettek, mint vi184