Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Függelék - Az európai színházi kultúra mai helyzete (Németh Antal előadása)

alakuló világnézet, a realitás iránt mind fogékonyabbá váló életszellem láthatatlan irányítása mellett. A Guckkastenbülme-stílus átalakulásai ettől kezdve párhuzamo­san haladnak a piktúráéval, tekintettel arra, hogy azonos belső erők irá­nyítják a két különböző művészet formafejlődését. Tehát nem kölcsönha­tást kell észlelnünk, ha ugyanaz fejlődik ki egy-egy korszakban a piktúra formanyelvén, mint amit az evolúció élén haladó színpadok is megvaló­sítanak a színpadi kép keretein belül, hanem mélyebben fekvő, gyökeres kapcsolatokat kell felfedeznünk az egyes művészi megnyilatkozások kö­zött. Az első állomás a Guckkastenbühnén lepergő színjátszás történe­tében a történelmi realizmus volt. Ezt a korszakot a leghiánytalanabbul a meiningeni udvari színház stílusa, a meiningenizmus képviseli. A históriai realizmus azután lett stílusalakító tényező a színját­szás területén, amikor az európai ember lelkében már kialakult a törté­nelmi öntudat. Ez — mint ismeretes — a XVI. és XVII. században követ­kezett be. A reneszánsz képíró mesterei még nem érezték paradoxonnak, hogy ha koruk kosztümjeiben ábrázolták a biblikus jeleneteket, és ha er­re gondolunk, nem tűnik fel különösnek az sem, hogy például Garrick térdnadrágban, csatos cipőben és rizsporos parókával alakította III. Ri­chárdot. Maklin volt az első, aki furcsának találta ezt a korszerűtlenséget. Mademoiselle Clairon, a nagy francia színésznő, amikor elsőízben öltött egy antiktárgyú tragédiában való szerepének eljátszásához ókori kosztü­möt, színésztársai még kikacagták, de Talma, Napóleon kedvenc színésze már a múzeumokban figyelte meg a görög és római ruhák egymásra öl­tésének és a redők elrendezésének titkát. Sem ez, sem az erre következő korszak nem ismerte fel, hogy a színjátszás autonóm törvényű művészet, mely sohasem lehet történelmi illusztráció, megelevenedett múzeum. Még nem tudták, hogy a színpadon a valóság nem adja a valóság illúzióját. Mei­ningenben a Julius Caesarhoz római kutatások alapján rekonstruálták az ókori fórumot; Cleopatra karékét, amit már a földszint harmadik sorából sem lehet tisztán kivenni, archeológus tervezte. A Képzelt beteg előadásán a klistérfecskendő is XIV. Lajos stílusú volt. Azonban nemcsak a külső­ségekben, de a darab belső megrendezésében is realizmusra törekedtek. Különösen a tömegjelenetek voltak a meiningeni színházban stíluskere­tein belül tökéletesek. Híresek voltak a közbekiáltások, többek között a Julius Caesarban például Antonius beszéde alatt az „igen", amit először ellenkező hangon, aztán meggondoltan, majd beleegyező jóakarattal, vé­gül extatikusan kiáltott a tömeg. A szem és fül egyforma foglalkoztatása ily módon valósult meg a meiningeni udvari színházban. A legnagyobb baj az volt, hogy a komplikált öltözködések és a díszletváltozás lassúsága miatt sokáig tartott a szünet. Ezt szüntette meg egy csapásra az 1896-ban Lautenschlaeger által feltalált forgószínpad. Ez a technikai újdonság nagy lendülettel segítette előbbre a színpadmüvé­183

Next

/
Thumbnails
Contents