Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

„Hiszek a színház halhatatlanságában"

benne. Csak akkor ocsúdik fel betokosodó rögeszméjéből, amikor neofita buzgalmú kortársaitól is kénytelen elszenvedni bizonyos rágalmakat. Amikor aztán már Mauthausent is az ő számlájára akarják írni, akkor beszél először a „galíciai barbárságról"

6, mely a múlt századi magyar zsidóságnak is sok gondot okozott. De ez csak múló epizód, nem úgy, mint Major Tamásról alkotott vélekedése. A tisztánlátás érdekében itt álljunk meg. Elképzelhetetlen, hogy Major Tamás ne táplált volna magában valamiféle megkülönböztetett — például kisebbségi komplexusból fakadó — gyűlöletet volt igazgatója ellen. Olyan ártó cselekedetét, mint a korábban tárgyalt filmesekéit, akiket a Madách-film állított csatasorba, nem tudom dokumentálni. Igaz, hogy nyílt akciókra Majornak nincs is szüksége. Elég, ha „elhelyez néhány késleltetett aknát, holott egyébként igyekszik (Németh) alakját megtisztítani a felszabadulás után rávetült alaptalan gyanútól, amely a nagy tehetségű rendező pályájának derékba töréséhez vezetett"

7. Valójában — és minden jel erre mutat — Németh kiközösítése része a magyar értelmiségi réteg ellen indított általános hajszának. Major Tamás pedig ebben a műveletben csupán jól használható eszközként szerepelt. Az igazoló bizottság előtt elhangzó tanúvallomások sorra eloszlatják a legkönnyebben felhasználható vádat: az antiszemitizmust. Nehezebben szabadul az antiszociális magatartás vádja alól. Egyetlen vádpont marad vissza, és ez cáfolhatatlan: tudása. S ami ebből következik: személyisége körül tábor alakulhat ki. Ezt épelméjű társadalom nem szankcionálja. Hiba volna elhallgatni, hogy Aczél György, mint a kommunista pártot képviselő ülnök, éppen Németh igazolási procedúráján ismerkedik a magyar művészeti élettel. Az elvakult gyűlölet azonban minden esetben megtalálja a maga módszerét. Példa erre Fodor Oszkár volt vidéki színidirektor írása az 1946. június 17-i Hétfői Kossuth Népében. Fodor Oszkár ebben a cikkben odáig megy el, hogy még Kiss Ferencet is Németh áldozatának tünteti fel: „Megcáfolhatatlan adathalmaz bizonyítja, hogy a közszellem lealacsonyításának útján tíz év alatt mire volt képes egy tehetségtelen ember erőszakoskodása. Bizonyítom, hogy Kiss Ferenc sohasem került volna lelki fertőbe (»lelki fertő« alatt feltehetően a nyilaskeresztes párttagságot érti Fodor Oszkár — S. E.), ha nem látja maga előtt példaképpen az igazgatóját. Versenyeztek egymással, hogy ki tudja jobban megalázni, megcsúfolni pályatársait. (...) Tehetetlenül néztük, hogyan árulta el Németh Antal a Nemzeti Színház hagyományait. (...) Türnünk kellett, hogy a némethantalok kényszerítették lexikális tudásuk előtt meghajolni a bámészkodókat, hiszékenyeket, akik előtt idegen, lopott tollakkal ékeskedve tetszelegtek. (... ) Azon az éjszakán, amelyen Hóman Bálint volt kultuszminiszter teljhatalmat adott egy kültelki színházakban kilincselő, szerződés nélküli, jelentéktelen színházi segédrendezőnek, hogy országunk 156