Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
Miniatűr Weimar az Andrássy úton — 1944-ben
Sajtótudományi Intézet alapjait, mégpedig azzal a céllal, hogy Némethet becsempéssze az egyetemre. Az intézet irányítását új tanársegédjére, Margalit Gabriellára bízza. A Sajtótudományi Intézet tagjai még igazolványt is kapnak, de az alakulást kimondó összejövetel egyben a feloszlatást is jelenti. Az egyetem legnevesebb professzorai egyre világosabban látják, hogy az új rezsim nem tart igényt tudásukra. Többen távoznak az egyetemről, pl. Alföldi András, majd Thienemann-Tass Tivadar is. Külföldön versengenek értük az egyetemek. Margalit Gabi — mint már említettük — ösztöndíjjal Svédországba megy. Idejének nagyobb részét Németh skandináviai útjának előkészítésére fordítja. Sorra felkeresi Németh barátait és szaktársait, pl. Agne Beijert, Siegfried Siewertzent, az ugyancsak tudományos pályán működő Vilmos királyi herceget. Mindenütt kedvező fogadtatásra talál, lényegében Németh útja 1946 végén a megvalósítás szakaszába kerül, de az utazást keresztülhúzza a második igazolási eljárás, illetve annak bizonytalan kimenetele. Németh rezignáltán írja 1947. január 6-i levelében: „Megértem, hogy a tervezett utazás időpontja nem lenne szerencsés, és ezért maradjunk abban, hogy 1947 szeptemberének második felére rögzítjük össze akciónkat". 1 7 Itt kell leszögeznünk, hogy Németh számára a skandináviai út nem a menekülés útja! Esze ágában sincs elhagyni a hazáját, noha tudja — magas helyről érkező biztatásokból —, hogy távozását jó néven vennék. Ráadásul olyan hírek is érkeznek, hogy a stockholmi Operaház rendezést vagy szerződést kínálna (Milloss Aurél szerződtetett tagja a stockholmi Operának). De Németh egyre szigorúbb feltételeket szab a meghívó(k)nak. Idézett levelének egyik passzusa példázza magatartását: „Ami előadásaim témáit illeti, azt hiszem, a dániai és a norvégiai felolvasások témája maradhat. Ilyen értelemben próbálja szuggerálni az Ibsen Társaságot, vagy azokat, akikre az ügy tartozik. Ami a stockholmi és göteborgi előadásomat illeti, arra nézve nem tudom magamévá tenni a svéd érdeklődés álláspontját. A színház-filológia szük szakkört érdekel, én pedig olyan előadásra gondolok, mely a legszélesebb érdeklődést is felhívná magára, viszont teljes meglepetés lenne tartalmi mondanivalójánál fogva a szakkörök számára. Szerintem azért nem érdeklődnek színház-filozófiai problémák iránt, mert nincs fantáziájuk. De ha egyszer meghallgatják, hogy milyen izgalmasan érdekes szempontokra lehet rájönni, ha az ember túlnéz a színház-filológia szük perspektíváin, akkor — meg vagyok győződve róla — ők is behódolnak. Erről a kérdésről különben majd közvetlenül levelezek Agne Beijer professzorral, csak várom, hogy megköszönje a Maga által kezeihez juttatott dolgot és ez alkalmat szolgáltasson levélírásra". Nem marad el a tanári intelem ezúttal sem, az a gesztus, amiben minden jóakaratú és a bibliai Péter gyengeségét elkerülni tudó tanítvány részesülhetett: „Leveleiből, édesanyja előadásaiból az a benyomá147
