Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Miniatűr Weimar az Andrássy úton — 1944-ben

som, hogy önadminisztrálás szempontjából rossz vonalon mozog. Évtize­des külföldi tapasztalataim alapján azt a tanácsot adhatom csupán, hogy lehetőség szerint kapcsolja ki munkájából a mindig irigy és fúrásra min­dig kész honfitársainkat. Ha az ember valami eredményt el akar érni, arra a vonalra kell állnia, amit az az ország képvisel, csak ottaniakkal érint­kezni és azokon keresztül építeni ki mindent. Az a fontos, hogy a svédek szeressék Magát, akkor nem baj, ha a magyarok nem szeretik. A svédek viszont mindenkit szeretnek, aki korrektül és becsületesen dolgozik, am­biciózus, akar és tud produkálni valamit. A jutalmat tőlük megkapja, a másik oldalon legfeljebb gáncs érheti." A skandináviai út természetesen elmarad. A második igazolási el­járás törvénysértő ítéletét (állásvesztés) az újságok a szedéstükörben úgy helyezik el, hogy arra mindenki felfigyeljen. A svédek is! Amikor a nép­bíróság 1947. június 19-én az Nb. Ig. II. 299/1947. számú határozatával megsemmisíti a „jogszabályt sértő határozatot" — a sajtó hallgat. Ko­rábbi manipulációjával elérte, amit akart. Margalit Gabival a kapcsolat meglazul, Gabi férjhez megy, éli a maga életét. A régi barátok közül csak Thurzó Gábor tartja vele a kapcsolatot. A pályát elhagyó osztálytársak sorát Pataky Dénessel kezdem. Édesapja, Pataki József, tanárunk az akadémián. (Az eltérően használt y és i betűkkel írói nevüket követem.) Pataky Dénes a második világháború utolsó éveiben már a Szépművészeti Múzeum munkatársa, művészettör­ténész (jellemző szerénységére, hogy csak most értesültem Szatmári Ist­ván A kis csillag is csillag című posztumusz kötetéből Dénes ellenállási tevékenységéről: Pannonhalmára, az apátságba menekítette az Emkeház­ban levő nemzeti színházi múzeum kincseit). Kevesen tudják már, hogy a Nemzeti Színház varázslata Patakyt majdnem pályamódosításra bírja. Németh vizsga nélkül veszi fel az akadémiára. Amikor összemele­gedünk, megvallja, hogy színházat szeretne vezetni, s ha erre alkalmatlan­nak találná magát, akkor a színháztudományra adja a fejét. „Tűrhetetlen, hogy az egyetemen nincs színháztudományi tanszék" — mondogatja. Jó­val az ostrom után találkozunk újra, és már az első szavaiból megértem, hogy lemondott a színházról. „Figyeld meg, öregem — érvel igaza mel­lett — fokozatosan veszítjük el a fogalmak valódi jelentését. Tisztátalan nyelvvel, megzavarodott világképben élő társadalomban nem szabad szín­házat csinálni!" Barátságunk — miután hosszú időre kizártak a pályáról — foko­zatosan lanyhul. Utoljára az ötvenes évek elején találkozunk, ekkor mint­egy a maga igazának bizonyítására, kezembe nyomja A magyar rézmetszés története című müvét. Pataky Dénes 54 éves korában hal meg. Róla el­mondható, hogy aere perennius müveket hagy maga után. Irt Bernáth Aurélról, Csontváryról, Szinyei Merséről, Szőnyiről, a nagybányaiakról, a 148

Next

/
Thumbnails
Contents