Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Orsz. M. Kir. Színházvezető- és Rendezőképző Akadémia, 1944.

szemeszteren szigorúan és újból rostát állít fel, amelyen át hullanak azok, akik nem bírják az iramot. (...) A magyarságnak a háború után kulturális feladatai is lesznek a rommá lett Európában. Ez az intézmény egyik bástyája akar lenni a ránk váró úttörő munkának, s ezért sok felelősség hárul a tanárokra és hallgatókra. Sokan megkérdezték: Miért nem szerepel ez vagy az a színháztudományi szaktekintély az előadók sorában? Itt felelek rá, mikor megmondom, hogy a program, amely nyilvánosság elé került, csak az első félév tananyagát mutatja meg. Először az alapokat kell leraknunk, hogy tovább építhessünk, s ebben a munkában aztán szerepet szánunk mindenkinek, aki ilyen vonatkozásban figyelembe vehető.''''

3 A megnyitó után a színház előcsarnokát megtöltik a tapasztalatokat, benyomásokat kicserélő, egymást szemrevételező hallgatók, akik ugyanakkor sorra hárítják el az újságírók kérdéseit. Magatartásuk okát Németh magyarázza meg: „A hallgatók kötelezték magukat, hogy míg tanulmányaikat be nem fejezik, sem nyilatkozattal, sem névvel, fényképpel pedig még úgy sem állnak a nyilvánosság elé. Aki ebben a munkában résztvesz, mind névtelen katona, nem engedhetjük, hogy az élő színházi világ káprázata elvakítsa őket. Aki ezt a kötelezettséget megszegi, azonnal búcsút mondhat az intézménynek A hallgatóknak nem esett nehezükre betartani ezt a fogadalmat. Elhitték, hogy közülük kerül ki a válságba jutott színházi kultúrán segítő új színházvezetői nemzedék, s ezt kockáztatni botorság lett volna. Volt-e ennek a reménynek valamiféle realitása? Végül is ezek a hallgatók Németh Antal tanítványainak számítottak, a korábbi években keze alatt kiformálódó nemzedék utolsó hullámának? A kérdésre — Németh Antal háború utáni megítélésének ismeretében — egyértelmű nemmel kellene felelnünk. A Színművészeti Akadémia vezetését 1945-ben Ilont Ferenc veszi át, a Színházvezető- és Rendezőképző Akadémia hallgatólagosan beolvad ebbe. Hont, aki nemrég e szavakkal üdvözölte Némethet a Szegedi Nemzeti Színházhoz történt főrendezői kinevezése alkalmából: „...erősen kell dolgoznunk egy közös front kialakításán, amely, azt hiszem, nem fog kizárólagosan a színpadmüvészet területére szorítkozni"

4, a megváltozott helyzetben még bizonytalan a Nemzeti Színház volt igazgatójának megítélésében. A színiakadémia kapuját Hont nem zárja be a volt rendezőképzősök előtt sem, sőt, felkínálja, hogy tanulmányaikat a második évfolyamban folytassák. A rendezőképzősök közül végül egyedül Gulyás Sándor fogadja el Hont ajánlatát — G. Kovács Tibor biztatására. Gulyás tanulmányai befejezése után Szegeden lesz rendező — 1953-ig. 1956-ban végleg elhagyja az országot. Hont Ferenc és Németh korábbi baráti és munkatársi kapcsolatának ismeretében a krónikás értetlenül írja le a következő mondatot: rövidesen Hont is beáll Németh ellenségeinek táborába. Ez a Németh Antalt száműzni akaró (neki ennél rosszabb sorsot is kívánó) láthatatlan 108